H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1985 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1985)

ebben a században a helyi takácsok. Természetesen, ahogy csökkent a takácsok munkája utáni kereslet, a mestereknek is más megélhetés után kellett nézni. Legtöbbjük kis földön gazdálkodva egészítette ki keresetét. E jelentőségéből egyre inkább veszítő, de ezen a tájon a századfordulón még működő mesteremberek környzetét, lakását, műhelyét mutatja be a tápi lakóház a látogatóknak. A Kisalföldre általánosan jellemző berendezési elv szerint a lakóház szobájában álló cserépkályhával átellenben, sarokpaddal körbefogva állt az asztal. A sarkot szentképek és más családi jellegű' emlékek, fényképek díszítették. A századfordulón a lehetőségek szerint már igyekeztek a lakóház első szobáját ünnepek, vendégek számára fenntartott "tiszta szoba"ként kezelni, és a család hétköznapjait a szabadkéményes konyhában és a kamrából átalakított, vagy már eredendően szobának szánt hátsó helyiségben élte. A bemutatott takácsházban a szükség bontotta meg ezt a rendet. A beállított szövőszék átalakítja a hagyományos szobabelsőt, kiszorítja az asztalt, nem tiszta szobává, hanem műhellyé alakítja az első szobát, és a család tagjait arra ítéli, hogy télen-nyáron a hátsó, kis szobának átalakított helyiségben húzzák meg magukat. A szobában egy asztalágy utal arra, hogy esetenként ott is aludhat valaki. Az első szoba tehát takácsműhelyt mutat be. A hagyományos berendezés szerint sarokra állított padokon a megszövendő fonalat tárolja a takács, ahogy megrendelői a házhoz hozták. A gombolyító, a felvetŐfa már készen áll a fonalvetésre, a szövőszéket is felszerelték. A kályha melletti kis széken ülve csévélhetik a vetélő bodzacsövére a fonalat. A kész végvásznat az asztalágy lapján rendezi össze a takács. A vászonból készült kendők, ruhadarabok a kályha melletti rúdon láthatók is. A falakon tálasokon, polcokon a szövőszék-