H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1984 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1984)

szolgáltatja majd a vizet. Az elhasznált leveket a téglával borított udvar árkai vezették el egykor, illetve vezetik el majd a múzeumi műhely udvarán is. A műhely lehetőségeiből ítélve márhabőrök növényi cserzésére, talpbőr gyártására alkalmas. A nyersbőr előkészítése, sózása, a cserzőanyagok előkészítése, maguk a vizes műveletek: az áztatás, meszezés, az ezt követő szőrtelenítés és húsolás, mésztelenítés, majd a cserzés: az előcserzés és ültetés technológiája rendkívül bonyolult. Az ezeket követő mosás, víztelenítés, zsírozás, szárítás, a szárítást követő puhítás és más kikészítés! módok, a talpak tömörítése, a bőr festése stb., valamint ezek bemutatása olyan ismereteket igényelnek, amelyekkel csak a szakmában gyakorlatilag is járatos szakértők rendelkeznek. Nemcsak a technológia megértése, hanem a bemutatást szolgáló berendezési tárgyak és szerszámok rekonstruálása és megszerzése is szinte megoldhatatlannak tűnő feladat. Megoldhatatlan marosak azért is, mert éppen a bőrgyártás az az iparág, amely a századfordulótól kezdődően jelentősen gépesítetté vált. Ezzel párhuzamosan pl. az egykori természetes cserzőanyagok helyett is egyre inkább a vegyipar szolgáltatta anyagok vonultak be a technológiába. Még a kisüzemi szinten fennmaradt, s esetenként az 1950-es évekig működő műhelyek is sokkal fejlettebb technológiával dolgoztak, mint amelyet 1886-ig Horváth Márton, a mi néhai tímárraesterünk folytathatott. Valamennyi művelet esetében vissza kell így mennünk addig az állapotig, amely ebben a csak kézierőt és természetes nyersanyagokat felhasználó egykori műhelyben létezhetett. A múzeum nem tudta volna ezt a feladatot önerővel megoldani. A hitelesség érdekében szükségessé vált, hogy külső szakemberek segítségét kérjük. így kerültünk kapcsolatba a Bőr-, Műbőr és Cipőipari Kutató Intézet szakembereivel, Fekete Kálmán és Varga Pál mérnökökkel. Varga Pál - az Ipari Minisztérium há