Vass Erika: A Hunyad megyei református szorványmagyarság (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

LOZSÁD ÉS RÁKOSD. KÉT ELTÉRŐ SORS - Rákosd

Helyben egy csoporttal működik óvoda, ahol az óvónő magyar, de oda 2010ben egy magyar gyermek kivételével román és cigány gyermekek jártak, a magyar gyermekeket jobbára a városi óvodába viszik, azt jobb színvonalúnak tartják. A helyi óvónő a magyar gyermekkel magyarul igyekszik beszélni, de persze ez több gyermek jelenlétében kevésbé működik. A helybeli magyar iskolát 1996-ban szüntették meg, aki gyermekét magyar iskolában akarja taníttatni, az beviszi a városi iskolába (ahol még a rákosdiakkal együtt is nagyon alacsony a tanulók létszáma). A rákosdi reformátusok identitásában nagyon fontos szerepet játszik a vallásuk és a református közösséghez való tartozás. A magyarságtudatuk összetettebb: magyaroknak tartják magukat, de mivel nem beszélnek jól magyarul, magukról román kifejezéssel azt mondják, hogy corciturák, azaz felemások, korcsok. A magyar nyelv használata sok színtiszta magyar családban is háttérbe szorult, a családtagok egymás között románul beszélnek, ahogy azt a munkahelyen, utcán megszokták. Ami ez alól teljesen kivétel, az a templom, ott csakis anyanyelvüket gyakorolják, illetve a lelkész jelenlétében igyekeznek magyarul beszélni. Három olyan család van a faluban, akik számára fontos a magyar nyelv: ők gyermekeiket 1-12. osztályban magyar iskolába járatták (Vajdahunyadra, majd Dévára), utána a gyermekek egyetemre mentek, aminek az lett a következménye, hogy a diploma megszerzése után nem tértek vissza a falujukba, hanem Kolozsvárott, Bécsben, Angliában, Nagyváradon élnek. Az emberek magyar beszédéből is észre lehet venni, hogy otthon sokan románul beszélnek és románul gondolkodnak, mert bizonyos román kifejezéseket tükörfordításban alkalmaznak. így például amikor egy bácsi meg akarta dicsérni a lelkészt, ezt mondta: „Nem akarom kefélni, tiszteletes úr, de elmondom, hogy ez vagy az tetszett." A román a peria kifejezésnek ugyanis két jelentése van: hízelegni, illetve kefélni, tehát az illető azt szándékozott kifejezni, hogy nem akar hízelegni a lelkésznek. Az egyik adatközlőm szerint Batizán Attiláék hatására egyre többen használták a magyar nyelvet: „Mióta ez a tiszteletes úr van, nagyon összeszedte az embereket, más a nép. Eleinte itt is románul beszéltek, mikor mentek be a templomba, románul, amikor kijöttek, de mióta ez a tiszteletes úr van, nagyon megváltozott. A tiszteletes úr is nagyon igyekszik, hogy a saját anyanyelvünket tanítsa a fiatalságnak, megtanította őket magyarul. Voltak gyerekek, akik alig tudtak magyarul. Ő megy velük kirándulásokra, sokat foglalkozik a fiatalsággal... Most megszokták, hogy mégis beszélnek többet magyarul, mint románul. 249