Vass Erika: A Hunyad megyei református szorványmagyarság (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

Előszó

2008-ban vásárolt meg egy lozsádi házat és egy rákosdi csűrt, melyeket 2009ben bontottunk le és hoztunk el a majdani múzeumi bemutatás céljával. 2008-2011 között munkámat a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási ösztöndíjának támogatásával végeztem, e kötet is ennek keretében készült. Eredeti célkitűzésem szerint csak a középkori gyökerű református szórványmagyarság településeit kerestem volna fel, de a terepen töltött idő alatt kibővült a kép, és azokat a városokat is bevontam a vizsgálatba, melyekbe csak a 19. század végi iparosítás során telepedtek le a magyarok (római katolikusok és reformátusok egyaránt). Továbbá azokon a településeken végeztem néprajzi gyűjtést, melyek szerepelnek a református egyház jelenlegi nyilvántartásában vagy utam során kiderült, hogy ott még él egy-egy református, hiszen néprajzkutatóként lényegesnek tartom, hogy ne csak az írott forrásokat táijam fel, hanem a még élők egyéni életútjain keresztül értsem meg az elmúlt évtizedek eseményeit, összefüggéseit. így nem csupán az eredetileg Hunyad megyéhez tartozó településeket kerestem fel, hanem az 1876-ig Zaránd megyei Brádot és környékét, illetve Szászvárost és vidékét, melyek 1876-ig Szászváros székhez tartoztak. Útjaim során azonban olyan településeket is fölkerestem, melyeken már nem élnek református magyarok, de a korábbi forrásokban szerepelnek. Ezeken a helyeken a templomot vagy a templomromot és a temetőt kerestem föl. Eredeti célkitűzésemmel, vagyis a középkori gyökerű magyarság sorsának kutatásával függ össze, hogy terepmunkám során csak a reformátusokra fókuszáltam: a megye magyar lakói ugyanis a 16. században református hitre tértekát. A hunyadi római katolikus főesperesség 1546 és 1716 között szünetelt, római katolikusok nagyobb számban csak a 18-20. század folyamán, a Habsburgok által alkalmazott hivatalnokoknak, a bányászatban és a gyáriparban elhelyezkedőknek köszönhetően telepedtek le a vidéken. ' Az elmúlt években összesen 42 településen jártam: Algyógy, Alpestes, Aninósza, Bácsi, Brád, Csernakeresztúr, Demsus, Déva, Fehérvíz, Gyalár, Haró, Hátszeg, Hosdát, Kéménd, Kisbarcsa, Kitid, Körösbánya, Kristyor, Kudzsir, Lozsád, Lupény, Malomvíz, Marosillye, Marosnémeti, Marossolymos, Nagypestény, Nagyrápolt, Nalác, Őraljaboldogfalva, Petrilla-Lónya, Petrozsény, Piski, Puj, Pusztakalán, Rákösd, Ribice, Szászváros, Tordos, Urikány, Vajdahunyad, Vulkán, Zeykfalva. Ezek közül két kutatóponton végeztem mélyrehatóbb gyűjtést, a 19. század közepén mindkettő hasonló társadalmi háttérrel rendelkezett (kisnemesi falBuday 1916: 35-36; 41-42. 9