Vass Erika: A Hunyad megyei református szorványmagyarság (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

VALLÁS ÉS NYELV - Értelmiség

csönt adtak a gyülekezet tagjainak, ügyes-bajos dolgaik intézésében, levélírásban segítettek nekik, és erkölcsi téren is jobban beleszóltak a családok életébe (egyházfegyelem). Mára ezek a funkciók megszűntek, a nagyobb településeken ezek egy részét civil szervezetek vették át, ám a közösségteremtő és közösségmegtartó szerep ma is megvan, vagy legalábbis meg kellene lennie. Bár többnyire nem tartoznak az értelmiséghez, mégis itt említem meg a presbitereket, akik tisztségüknél fogva kiemelkednek a közösségből. A református egyház világi elöljárói azok a személyek, akik legközelebb állnak a lelkészhez és fontos ügyekben döntést hoznak, szervezik a közösségi életet. Az elöregedett gyülekezetekben azonban többnyire csak idősek vállalják ezt a tisztséget, s jó, ha egy-két fiatalt be tudnak vonni, ezért kevésbé hatékonyak. Kivétel az egész megyében Rákösd, ahol a közösséget aktivizáló lelkész hatására csupán három presbiter töltötte be a 60. életévét. Lozsádon a jelenlegi gondnokot fiatal kora ellenére választották meg: hivatalosan még nem tölthette volna be ezt a tisztséget, de mivel nincs más rátermett személy, ezért a hagyományoktól eltérően rá esett a választás. Az is sok helyen általános, hogy a presbiteri gyűlések nyelve román, mert a hívek egymás között románra váltják a szót. Tapasztalatom szerint sok különbség figyelhető meg a székelyföldi tömbmagyarság és a Hunyad megyei szórványmagyarság között a vallásukhoz fűződő kapcsolat terén is. Székelyföldi falusi gyülekezetekben általában jobban érvényesül még a férfiak dominanciája, ezért elképzelhetetlen, hogy nők vegyenek részt a presbitérium munkájában, gondnokok pedig végképp nem lehetnek. Hunyad megyében viszont Piskin és Haróban is női gondnokot választottak, ők vállalták el felelősséggel a feladatok ellátását. Ez is a szórvány jellemzője, az egyik utolsó szintje az egyházhoz kötődésnek. 35