Kiss Kitti: Kovácsolt és öntöttvas edények a magyar szabadtéri múzeumokban (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum tárgykatalógusai, Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)
Edényformák és használati adatok - Cserépfazékhoz hasonló formájú fazekak - Lábas serpenyők
A táblázat adataiból látható, hogy a múzeum gyűjteményében sokkal kisebb a kovácsolt lábas edények aránya. A BakonyBalatonfelvidék tájegységben csak ilyen, a Nyugat-Dunántúlon fele-fele arányban fordulnak elő kovácsolt edények. A Göcseji Falumúzeum anyagában 9 db kovácsolt lábas serpenyő található és 2 db öntöttvas. A Felső-Tiszavidék tájegységben a közeli öntödék ellenére, egyetlen vasból készült lábas edény sem szerepel, ez összefügghet a takaréktűzhely korai elterjedésével ezen a vidéken. Az SZNM-ben felépített négy lakóház közül kettőben takaréktűzhely, kettőben nyílt tűzhely található. A Sóstói Múzeumfalu anyagában 8 db öntöttvas és 3 db kovácsoltvas lábas serpenyő van. A Kisalföld tájegység kevés számú lábas edénye a korai modernizációval és a viszonylag sok réz és cserépedénnyel függhet össze. A megépült 8 lakóépület közül 3-ban nincsen takaréktűzhely, ezekben padka vagy a kemence teteje volt a főzés helye. A Dél-Dunántúl tájegység házaiban csak öntöttvas lábas edények találhatók, nagy számban, a tájra jellemző archaikus tüzelőberendezéseknek megfelelően. A szennai múzeumban 1 kovácsolt és 2 öntött lábas serpenyő található. A lábas serpenyőket a használati adatok szerint kemence tetején vagy padkán, a nagyobb űrtartalmúakat szabadtéri főzésnél, a határban, kinti munkák alkalmával használták. Legtöbbször rántás készítésére, hagyma pirítására, tojás, fánk, hús sütésére, melegítésre szolgáltak. Használatuk ideje a nyílt tűzön való főzés lehetőségét megőrző lakóházakban legtovább az 1950-es évekig tartott (79.18.169., 78.19.28.]. A legtöbb használati adat a Dél-Dunántúl tájegység Zentai Tünde által gyűjtött edényeinél jelenik meg, és itt vannak konkrét példák arra, hogy a kisebb méretű öntöttvas lábas serpenyőkben rántás készült: 79.18.169. hagymát és rántást pirítottak benne zsíron, 82.83.31. 86.3.169. A nagyobb méretű öntöttvas lábas serpenyő használatára példa a 79.18.132. számú edény, amit disznótorban, majd a II. világháborúig szappanfőzésre használták. Érdekes darab a 83.13.5. számú Dél-Dunántúlról származó serpenyő, ami eredetileg lábakkal ellátott edény volt, később lábait levágva platnin is főztek benne. A kovácsolt lábas serpenyőkről sokkal kevesebb konkrét használati adat van, a Kisalföldről gyűjtött 78.1.28. számú edénynél szerepel, hogy a határban főztek benne és a kemence tetején az 1960-es évekig. A kovácsolt serpenyők egységes felépítésűek, az edények teste lemez, lábaik kovácsoltak, hosszú nyelük általában köpüben végződik, amibe fa nyelet illesztettek. Ezek az edények feltehetően hámorok termékei voltak, de készítettek hasonlókat cigánykovácsok, kolompárok is. Bátky Zsigmond útmutatójában az 58. Tábla 11-es képén szerepel ez a típus. 5 9 Leírása szerint a nyeles háromlábú vaslábas a nyílt tűzhelyek tartozéka, cigánykovács munkája, az Alföldről származó darab. A meghatározásban ez is szerepel: ma már (1906] öntöttvasból, a szegénységnek cserépből csinálják. A 62. tábla lábas cseréplábasának leírásában olvasható, hogy ugyanilyeneket cigány kolompárok kalapácsolnak vasból. Biztosan kézműves technikával készült edény a 86.27.56. számú, Bíró Ibolya által a Kisalföldön, Ólmodon gyűjtött, nagyméretű vaslábas és a 2007.50.7. számú észak-magyarországi, nagyméretű lábas. 5. kép NM 177165. Főzés öntöttvas lábas serpenyőben. Cigányok. Letenye, Zala megye. Boro5s Marietta 1963. s' BÁTKY Zsigmond 1992. 185-186. 194-195. 25
