Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)
Népi műemlékek - tájházak - Népi műemlékek, tájházak
„tájház" néven maradt fent, megtartásukban és helyreállításukban, berendezésükben az Országos Műemléki Felügyelőség, a megyei múzeumi szervezetek, háziipari szövetkezetek és a helyi önkormányzatok oroszlánrészt vállaltak. A népi építészeti emlékek, népi műemlékek ma még fennálló és megtekinthető állományát nincs módunkban e kötet lapjain bemutatni. Mindössze jellegük és jelenlegi funkciójuk alapján néhány csoportjukat különíthetjük el (népi együttesek, tájházak, emlékmúzeumok, szakrális emlékek, ipari emlékek), és néhány példa említésére szorítkozhatunk. A népi építészeti emlékek jelentős részét ismerteti a Szabadtéri néprajzi múzeumok Magyarországon című kötet, mely 1987-ben jelent meg (KURUCZ A.-BALASSA M. I.-Kecskés R 1987.), továbbá több mint 30 népi objektumról részletes leírás olvasható a Tájak-Korok-Múzeumok Kiskönyvtára 1979 és 1994 között megjelent füzeteiben. A műemlékvédelem elsőrendű feladata olyan épületegyüttesek megőrzése és helyreállítása, amelyek a településszerkezet és településforma érzékeltetésén túlmenően az építészettörténet egy-egy szakaszát, a kort jellemző stílust és technikát meglehetős egyöntetűséggel ábrázolják. Különösen az 1964-ben megalkotott ún. Velencei Charta megállapodásai és ajánlásai voltak ebben az irányban ösztönzőek (VARGHA I«. 1967.). Több évtizedes kutatómunka után végül is hat épületegyüttes került védelem alá: Szigliget, Tihany, Szalafő-Pityerszer, Fertőrákos, Hollókő és Csongrád régi településmagja idézi az egykori faluképet. I Iollókő a világörökség része lett. A védett együttesekhez sorolhatunk olyan további egységeket, amelyek ugyanezt a funkciót töltik be, de megóvásukról múzeummá nyilvánításuk gondoskodik, mint Mezőkövesd, Fertőszéplak, Táp, de ide tartoznak a tanyamúzeumok (1 lódmezővásárhely-Kopáncs, Lajosmizse) és a többé-kevésbé egységes stílusú pincesorok, pincecsoportok is (Cák, Villánykövesd, Palkonya, Petőmihályfa stb.). A helyben megőrzött népi építészeti emlékek legnagyobb csoportját az ún. tájházak alkotják. Jóllehet az így megtartott objektumokat különféle névvel jelölik (néprajzi gyűjtemény, palóc ház. zsellérház, falumúzeum, fazekasház stb.), összefoglaló megnevezésként mégis a tájház terminus terjedt el az utóbbi évtizedekben. A tájházak többsége értékes népi műemlék megvédésének a szándékával jött létre (BALASSA M. I. 1987c) és a 70-es, 80-as években jobbára helyi kezdeményezésre valóságos „tájházdömping" bontakozott ki, melynek eredményeként ma közel 250 tájházat ismerünk az ország különböző részén. Többségük múzeumi kezelésben működik, berendezése autentikus, néprajzilag hiteles. Jelentős az önkormányzatok kezelésében lévő tájházak száma is. Több tájházat hoztak létre a háziipari és népművészeti szövetkezetek (Decs, Szarvas, Tótkomlós, Recsk stb.), berendezésüket termékbemutatókkal bővítették. Érdekes színfoltot jelentenek a nemzetiségi falvakban megőrzött és berendezett tájházak, melyek egy-egy nemzetiség (szlovák, német, román, horvát, délszláv) identitástudatát erősítik. Néhány megyében (Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Veszprém) tudatos tervezéssel és kutatással a tájházaknak a láncolata jött létre, reprezentálva a megye etnikai összetettségét és szociális különbözőségét (VAJKAI A. 1970.; BAKÓ E 1987.; SISA B. 1981.). Többségük múzeumi kezelésben van. Több tájház emlékházként működik, mint egy-egy jeles költő, író vagy politikus szülőháza 436
