Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

Köszöntések - megnyitók - Lantos Miklós fotókiállítása, Pécsvárad, 1991

Lantos Miklós fotókiállítása, Pécsvárad, 1991 Egy kiállítás megnyitásának megszokott liturgiájában talán nem illik személyes emlékekkel előhozakodni, most mégis ezt teszem. Lantos Miklóst úgy 35 évvel ezelőtt ismertem meg Pécsett, a Kossuth Lajos utcai fotó szaküzletben, mely akkoriban a lelkes, amatőr és profi fotósok alkalmi találkozóhelye volt, ahol az üzlet vezetője és alkalmazottai az ügy iránti szeretettel foglalkoztak a törzsvevőkkel. Azokkal a fotósokkal, akik más alkalom híján itt beszélték meg szakmai problémáikat, a különféle nyersanyagok, vegyszerek előnyös és hátrányos tulajdonságait, az akkoriban bizony szűkös technikai eszközök használatának lehetőségeit. Itt hallottam először Lantos Miklóst beszélni, amint higgadtan, megfontoltan érvelt, vagy udvariasan és a más vélemény iránti tisztelettel hallgatta amatőr társaink érvelését. Később a Mecsek Fotóklubban találkoztunk többször, és bár az élet más irányba sodort bennünket, a népi építészet szeretete újra és újra összehozott bennünket. Mentalitását, modorát máig megtartotta. Most is kevés beszédű, csendes, megfontolt ember, aki higgadtan szemléli a világot, inkább hallgat, mint beszél. Sohasem rohan el semmi mellett, ami számára vonzó és értékes. Felületes ismerői talán azt gondolhatják, hogy zárkózott, érzéketlen ember. Közeli barátai, ismerői, közvetlen munkatársai, családja tagjai azonban jól tudják, hogy e csendesség mögött hallatlan szenvedély lobog. Az ismeretlen felfedezésének, az ismert újra megismerésének a szenvedélye, mely több művészet iránti elkötelezettséggel hajtja meglátni a dolgok mélyét és értelmét. A művész szépség iránti szenvedélye ez, megtalálni a formákat, érzékelni az arányokat, láttatni a végtelen mélységét, de a részletek szép rajzát is, észrevenni a természet és az ember alkotta világ szoros kapcsolatát, megragadni azt a pillanatot, amikor ez a kapcsolat léptékben, arányaiban az esztétikai tökélyt közelíti, ábrázolni a fény és az árnyék, a napsütötte oldal melegének és az árnyak ridegségének kontrasztját, az élettelen anyagot élővé tenni, megmutatni a világ ezernyi, állandó változó arcát. Ez a kiállítás, mely Önök előtt áll, szenvedélyes vallomás. Még inkább a 30-35 éven át tartó vallomás sorozatok egy szakasza, ahol a fotótechnika kényszerű keretei kitágulnak, ahol képek vallanak a kozmoszról, annak bennünket körülvevő részeiről, ahogy ezt egy mélyre látó művész felismeri és élményét velünk megosztja. A képek vallomások épületekről, melyeket őseink emeltek, falai közt éltek, és amelyek formáit és szerkezeteit a változó világ változó feltételei közt az egymást követő generációk a maguk számára tökéletesnek tudtak. Vallomás tárgyakról, melyek nagyapáinkat, dédapáinkat körülvették, eszközökről, melyeket több generáció csiszolt kézhezállóvá, szakrális emlékekről, melyek őseink hitéről, az elhunytak tiszteletéről szólnak, és emberekről, akik mindezt megalkották és éltek vele. A képek nyomán szinte halljuk a bárd csattogását, a kézi fűrészek ütemes zúgását, a forgácsot kanyarító, a követ pattintó 475