Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)
Népi műemlékek - tájházak - Tárgyak a tájházban
A válasz látszólag egyszerű, ha a választ a természettudomány oldaláról közelítjük meg. A tárgy ember alkotta három dimenziós alkotás, melynek kiterjedése, súlya, színe van, amely megfogható, helyét változtathatjuk, felemeljük, letesszük, esetleg eldobjuk, összetörjük, és amely következetesen megfelel a gravitáció törvényének. Ha a tárgyhoz, annak kulturális szerepe felől közelítünk, a válasz sokkal bonyolultabb. Ekkor a tárgy nem csak fizikai állapotában jelenik meg előttünk, hanem mint az életet teljessé tevő eszköz, amely nélkül nem élhetünk és nem halhatunk, amely egy megrajzolható mikro- vagy makrovilág ezernyi összetevője a változó idő függvényében. A tárgyaknak is van életük, keletkeznek, aztán jelentőségük megnő. Időnként előtérbe kerülnek, fontossá válnak, majd fontosságuk elhalványul, elkopnak, aztán eltűnnek vagy szerepük másodlagossá válik. Nem véletlen, hogy száz évvel ezelőtt a kezdődő néprajzi kutatások - főleg német nyelvterületeken - olyan nagy fontosságot tulajdonítottak a tárgyaknak, hogy Wörter und Sachen címmel még folyóiratot is alapítottak a tárgyak és elnevezéseik bemutatására. Ha egy tájház tárgyainak összességét tekintjük, tudnunk kell, hogy azok jelentős része igen nagy múltra tekint vissza. Nagyjából 1000-1200 éve kezdett kialakulni Európában az élelmiszertermelésnek az az ága, melyet parasztok műveltek, és ekkor erősödött meg a kézműveseknek az a tábora, mely a földművelőket ellátta megfelelő eszközökkel. Ez idő tájt alakult ki az a parasztkultúra, melyet az európai műveltség alaprétegének tekinthetünk, és mely kiformálta a termelő eszközök és az élelmiszer feldolgozás tárgyi hátterét, és amely egyforma technikai es funkcionális elvek alapján épült fel a brit szigetektől az Uraiig. Ha az ember körülnéz a nyugat-európai és a skandináv szabadtéri múzeumokban, meghökkenve látja a földművelő eszközök és konyhai szerszámok hasonlóságát a hazai múzeumok és tájházak tárgyi világával, amely persze az idők folyamán sokféle hatás következtében formálódott. Ha egy-egy tájház tárgyi kollekciójának egészét látjuk, érdekes következtetésekre jutunk. A tárgyak beszédesek és meggyőzően érdekes következtetéseket közvetítenek számunkra. Mert a tárgyak - korjelzők; együttesen és egyenként jelzik azt az időmetszetet, amelyben éltek, ahol funkciójukat kiteljesítették. Eőleg a bútorok és a konyha eszközei azok, melyek egy bizonyos kort jellemeznek, persze átfedésekkel, megőrizve a régit és helyet adva az újításoknak; - a tárgyak értékmérői a család társadalmi és gazdasági helyzetének, szószólói a vagyonnak vagy jelzik a család hanyatlásának fokozatait. Az előbbit az újítások, a korszerűbb és divatos tárgyak, az utóbbit a régihez való kényszerű ragaszkodás jelzi; - a tárgyak a hagyományőrzés értékmérői. Megmutatják, hogy mennyire dinamikus egy család, milyen mértékben képes a hagyomány viszonylagos megőrzésével újítani, gazdasági lehetőségeit érvényesíteni és ezzel kényelmesebb életet biztosítani; -a tárgyi kollekció stílusjelző. Megmutatja, hogy a család hogyan tud egy-egy regionális, vagy lokális népművészeti stílust a magáévá tenni, és saját értékrendjébe állítani; 458
