Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

Népművészet - népi iparművészet - Népi faragóművesség

139. kép. A rédicsí lakóház oromzata a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Nyugat-Dunántúl tájegységében (DEIM Péter felvétele) Véset díszítés (vésés, metszés) Elsősorban fatárgyakon, a sík felületbe véső segítségével bemélyített faragás, véset alkotja a díszítményt. Eszköze, működési elve és eredménye kétféle: -Taszító, tolóvéső: v vagy u végű véső toló mozdulatokkal, gyakran fakalapácscsal, rövid szakaszokat metsz ki, melyek homorú vagy v alakú vonalkákkal párhuzamos sorokat alkotnak, gyakran folyamatos v alakú vonal. Többféle vésőt alkalmaznak a munka során. - Húzóvéső(/iornyo/ó, fáneo/ó, pá/házó): ácsolt ládához és zsindelykészítéshez is húzással mélyíti a díszítmény vonalát. A technika a kézműiparokkal együtt alakult ki a kora középkorban, egész Európában elterjedt, nálunk a középkorig nyúlik vissza. Ma is általános technika. Spanyolozás (viaszkolás) Főleg a Dunántúli pásztorművészetben ismert. A vésett vonalakba melegített késsel különböző színű, főleg piros, spanyolviaszt nyomkodtak, majd lecsiszolták. A 19. század elején csak vonalakba, piros, piros-fekete, piros-kék színezés. A 19. század közepétől a díszítmény közeit kivésik és abba olvasztottak spanyolviaszt (más színek is). Európa nyugati felében alakult ki a 16-18. században, onnan terjedt a Dunántúlra a 19. században, és vált jellegzetes díszítő technikává. 385