Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

Népművészet - népi iparművészet - A duda (gájda) készítése Mohácson

részéből lehetne sípot készíteni. Ha megfelelő darabot látott, levágta és hazavitte, függetlenül attól, hogy pillanatnyilag volt-e rá szüksége, vagy sem. A padlásán nagy kosár bodzafa- és náddarabot szárított éveken át. Ha egy sípra volt szüksége, csak választott onnan. A legjobb síp abból a bodzafából lesz, ami már a fán elszáradt. Ha nyersen hozta haza a fát, azt is szokta csinálni, hogy beszurkálta a kerítés sövényébe és hagyta ott száradni évekig. Megázott, megszáradt, megint megázott, télen kifagyott, így évek alatt nagyon megedződött. I la egy ilyen kiszáradt darabból sípot készített, először leszedte a héját bicskával, kifúrta, majd levágta akkorára, amilyenre a sípot tervezte. Most következett a sípkészítés legnehezebb része: be kellett hasítani a nyelvét (jezicak). Ezt is bicskával csinálta és vagy sikerült, vagy nem. Megfújta, és ha nem szólt, el lehetett dobni. Ez pedig a legügyesebb, leggyakorlottabb gájdakészítővel is előfordul. Nem jó a síp akkor sem, ha nagyon „vastagon" szól. Ha megfelelő volt a hangja, a nyelv hasadéka végét szorosan elkötötte cérnával, nehogy tovább hasadjon. A sípnak a kifúrt elejét pedig bedugta parafával, mert csak így ad hangot. (A kipróbáláskor a nyelvével fogta be!) Megcsinált így minden dudához 10-20 sípot, hogy legyen választék a hangolásnál. A kiválasztott és kipróbált két sípot, amelyeknek egyforma hangúaknak kellett lenni, ezután kevés kóc segítségével behelyezte, beszorította a billegetőbe és kipróbálta: jól szól-e? Előfordult, hogy a síp nyelve megszorult, a belefújt levegő nem tudta rezgésbe hozni, akkor vékony cérnát vagy kócot szorított a nyelv alá a tövéhez. Ezzel a nyelvet felemelte kissé. A billegetőket mindig valamilyen formában díszítette is. Legtöbbször késheggyel vonalakat karcolt keresztbe rá, a lyukaik közé, a vonalak mellé meg pontokat szurkált. Mélyebben nem lett volna célszerű bevésni, mert könnyen megrepedt volna a billegető amúgy is elég vékony fája. Ugyanilyen karcolással és pontozással díszítette a billegető két végén lévő peremet is. Mikor mind a két síp kifogástalanul és egyformán szólt, elkészítette a pipát (rog). A pipa a billegető folytatása, pipa alakúra kifaragott tölcsér. Tulajdonképpen csak a kontrasíp hangja vezet bele, részt vesz annak formálásában. Ezt sem lehet akármilyen fából készíteni. Ki kellett keresni egy pipa formájú keménvfát. Lehetett csinálni gyökérből is. Miután alaposan kiszáradt, bicskával vagy vonókéssel megfaragta végleges formájára. Azután kettéfűrészelte, hogy belül is ki lehessen vájni egy megfelelő görbe pengéjű késsel (dubac). Kettéfűrészelés után belül mindig kirajzolta a formáját, hogy egyformán legyen kifaragva mind a két fele, mert csak úgy adott jó hangot. Ezért mindig ki 115. kép. Összecsavart billegető és pipa, metszet IFÜZES Endre rajza] 322