Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

Skanzenológia - A skanzenek alapításának motivációi

99. kép. Vasi Múzeumfalu, Szombathely (BERECZKI Ibolya felvétele] Meg kell jegyezni, hogy nem mindenhol szabadtéri múzeumokban képzelték el az építészeti örökség megvédését. Veszprémben VAJ KAI Aurél, Hevesben BAKÓ Ferenc, Békésben S1SA Béla, Baranyában SZIGETVÁRI János és jómagam dolgoztuk ki a helyben megtartandó tájházak koncepcióját. Talán nem tévedek, ha a regionális skanzenek motivációi között az érintett megyék földrajzi helyzetét is említem. Négy megye: Vas, Zala, Csongrád és Szabolcs-SzatmárBereg megye Trianon következtében már a 20. század 20-as éveiben az ország peremterületére került. Helyzetüket tovább súlyosbította a második világháború utáni helyzet, nyugaton a határzár, délen a Tito-konfliktus, keleten három idegen ország: Szlovákia, Románia és a Szovjetunió szorítása. Ezek a megyék a helyzetüknél fogva nem vettek részt az iparosításban, gazdasági fejlődésük lelassult, kapcsolataik megszakadtak. Az 1950-es évek elején például, amikor ott egyetemre jártam, Szeged majdhogynem halott város volt, jószerével csak az egyetemek és az egyetemisták tartották életben. A peremterületekhez hasonló helyzet alakult ki Zselicben és Belső-Somogyban is, melyek szintén a lemaradt területek közé tartoztak. Az említett megyék az 1960-as években mindent megragadtak, hogy kiemeljék magukat hátrányos helyzetükből. A múzeumok, és különösen a regionális skanzenek egyfajta kulturális kitörési lehetőséget jelentettek nekik, persze más intézményekkel együtt. Példaképpen említem, hogy Zalában, ahol gyakrabban megfordultam, formálódott olyan megyei, városi vezetés, mely különböző eszközökkel és intézményekkel (múzeum, skanzen, színház, műemlékek, művészeti alkotó műhelyek stb.) ki akarta emelni a megyét és központját a korábbi provincializmusból. Szombathelyen, a római Savaria emlékei 309