Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)
Skanzenológia - A skanzenek alapításának motivációi
A skanzenek alapításának motivációi Az az időszak, amelyről beszélni szeretnék, a mából visszanézve a népi építészet kutatása és a skanzenológia aranykorának tekinthető. A 20. század 60-70-es éveiről van szó, amikor olyan kulturális folyamat bontakozott ki, melynek eredményeként a falusi, mezővárosi építészeti kultúra és életmód számtalan összetevőjét konkrétabban és árnyaltabban látjuk, és láttatjuk egy olyan múzeumi intézménytípusban, melyet ma már általánosan skanzennek nevezünk. A szóban forgó évtizedek nagy idők voltak, és jómagam, mint ennek az időszaknak szerény tanúja vállalkoztam most arra, hogy e folyamat néhány vonására rámutassak. Évtizednyi pécsi múzeumi munka után 1964-ben kerültem az akkori kulturális minisztériumba, ahol a Múzeumi Főosztályon kaptam beosztást mint néprajzi referens. Ezért 16 éven keresztül folyamatosan és aktívan figyelemmel kísérhettem nemcsak általában a néprajzi kutatásokat, hanem mint a főhatóság képviselője, részt vehettem a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a regionális skanzenek alapításában, építésük folyamatában, továbbá folyamatosan regisztrálhattam a tájházak egyre bővülő hálózatát. Beosztásomnál fogva tagja lehettem az ilyen-olyan skanzen bizottságoknak, tárgyaltam politikai és igazgatási vezetőkkel, múzeumigazgatókkal, valamint az elkötelezettségben velem egy húron pendülő néprajzkutatókkal és építészekkel. Az elkövetkező rövid elemzés személyes emlékeimre épül, miután naplót nem vezettem, ezért a szokásos hivatkozásokat, jegyzeteket és a szakirodalmat most mellőztem, hiszen többségük közismert. Annak érdekében, hogy világosan lássuk a skanzenek alapításának körülményeit, szükségesnek tartom, hogy néhány ecsetvonással vázoljam azt a történelmi miliőt, amelyben ez a folyamat lezajlott. Az 1956. évi forradalom bukása és a megtorlás után vagyunk, az úgynevezett kádári konszolidáció időszakában, melyet a forradalom előtti évekhez képest egyfajta politikai enyhülés, némi gazdasági fellendülés, és az életszínvonal szerény emelése jellemzett. (Jellemző tünetek: 3.60-as kenyér, 70 dolláros turista útlevél, Trabant, Wartburg vásárlási lehetőség, alacsony kamatú építési kölcsön, szövetkezeti lakások, OTPs lakások stb.) Megszilárdultak a mezőgazdasági üzemek, beindult a háztáji gazdaság. Ez is közrejátszott abban, hogy átépült a falu, és a 10x10 m 2-es kockaházak elárasztották a vidéket. Megindult a tanyák erőszakos felszámolása is. A képhez hozzátartozik az is, hogy új politikai és igazgatási vezető réteg formálódott, mely bizonyos szemléletváltással járt, a dogmatizmust sok területen a pragmatizmus, és a jó ügyek szolgálata váltotta fel. Előnyösen befolyásolta a skanzenek alapítását a kulturális nyitás, a megújult filmművészet, színházi kultúra, irodalom, zenei élet, a hagyományos kultúra népszerűsítése. Fellendült a közkultúra, kialakult a hatékony intézményrendszere, megnőtt a TV kulturális szerepe. Mindennek következtében felértékelődött az értelmiség szerepe. Az értelmiség újra gombolhatta a korábban túl szoros kabátot, persze a politika által meghúzott határok között (Ennek jellemző megnyilvánulása volt a korszak - Aczél György nevével fémjelzett három T betűje: támogat, tűr, tilt). 305
