Cseri Miklós - Horváth Anita - Szabó Zsuzsanna (szerk.): Fedezze fel a vidéki Magyarországot!, Kiállításvezető (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2011)

IX Nyugat-Dunántúl

A gyenge, agyagos talaj nem kedvezett a földművetésnek, gyűjtögetéssel egészítették ki megélhetésüket. Többnyire rozsot, árpát, zabot, kölest és hajdinát* termesztettek, de bőven termettek konyhakerti növények is. A parasztgazdaságokban a rideg* és istállózó állattartást egyaránt művelték, a tölgyesekben sertést makkoltattak. Messze földön híres szarvasmarháikat főként az osztrák és német vásárokon adták el, egészen az I. világháborúig. A19. század második felében fellendült szarvasmarhatenyésztés a konzervatív életkörülmények között élők gyors polgárosodásához vezetett. A vidék hagyományos építőanyaga a fa volt, a fában szegény területeken inkább a sövény- és a földfalú építkezés volt a jellemző még a 19-20. század fordulóján is. A faépületek faragott tölgyfa talpaira bárdolt fenyő boronafal* épült, melyet aztán sárral tapasztottak, meszeltek. A tetőt zsúppal fedték, bár a 19. század közepétől már cserepet is használtak. A modern kori Magyarország történetének alakulásában kiemelkedő szerepet játszott Deák Ferenc, a vidék nevezetes szülötte. A „haza bölcse" a Zala megyei Söjtörön született 1803ban, köznemesi családban. A múzeumi tájegység központjában álló harangláb, a köré csoportosuló lakóházak és gazdasági udvarok a sík zalai területek aprófalvait, a távoli dombon magasodó kerített ház* a szeres településeket idézik. Messzebb a zalai szőlőhegyek présházai sorakoznak. í