Cseri Miklós - Horváth Anita - Szabó Zsuzsanna (szerk.): Fedezze fel a vidéki Magyarországot!, Kiállításvezető (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2011)

VIII Bakony, Balaton-felvidék - VIII-6 Köveskáli közkút és mosó

VIII Köveskáli közkút és mosó Mosás Az asszonyi munkák közül az egyik legnehezebb a mosás volt. A szapuló kádba a nedvesített ruhákat rétegenként lerakták, tetejére durva szövésű vászonra szitált fahamut szórtak. A tűzhelyen, katlanban felforrósított vizet a gazdaszszony egész napon át öntözte a kádban lévő ruhára, ezt nevezték régen lúgzásnak, párolásnak vagy vidékünkön szapulásnak. A ruhából a lúgot folyó vagy patak vizében, a Balaton-felvidéken a mosónál a víz feletti deszkán mosósulyokkal verték ki. A 20. század fordulójától mind több helyen mosóteknőben, házilag főzött mosószappannal mostak. Pénteken, vasárnap és egyházi ünnepeken tilos volt mosni. A búcsúra menők közé villám csaphatott, ha közülük valaki pénteken mosott ruhát viselt. A 18. századi köveskáli iratok még falu kúttyának emlegetik azt a bő hozamú karsztforrást, amelyet ma városkút néven ismernek a helybeliek. A kútházat és folytatásában a kőfalú, nyeregtetős* mosót 1823 után építhették fölé, miután Köveskál mezővárosi rangra emelkedett. A múzeumban az 1920-as években felújított állapotában rekonstruáltuk a szelemenes tetőszerkezetű*, nádfedeles építményt. Ekkor a mosót tető nélkül, medenceszerűen alakították ki. A kőkávás kútból és patakként táplálta a környező káposztáskerteket. A mosóban a víz felett átívelő pallókon állva öblögettek az asszonyok. kampóval merítették a vizet, és a kútház két oldalfalán lévő nyílásokon öntötték ki a kívül elhelyezett, az állatok itatására szolgáló vályúkba. A karsztforrás vize átfolyt a mosó kőmedencéjébe, onnan a szabadba,