Cseri Miklós - Sári Zsolt (szerk.): Szabadtéri múzeumok Európában (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2010)
Cseri Miklós–Sári Zsolt: A 20. század falusi építészetének, lakáskultúrájának és életmódjának változásai. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum 20. századi épületegyüttese
hetőségeknek való megfeleltetéssel jellemezhetőek. A tartós fogyasztási cikkek megjelenésének történeti és gazdasági hátterének átalakulása, az 1950-es évek gazdasági nehézségei, majd az 1968-as új gazdasági mechanizmus után bekövetkező változások a rurális társadalom mindennapjainak, életmódjának átalakulásához vezetett, melynek legsarkalatosabb jellemvonása a fogyasztási magatartás kialakulása, a háztartások gépesítése, és az életmód megváltozása lett. Ennek vizsgálata több szempontból is megtörtént a kutatási programban, amelyből kiemelném a konyhai tüzelők változásának vizsgálatát, a kemencék megszűnése, a gáztűzhely, és a sparhelt konyhai szerepének, funkciójának, a funkcióváltozásának, és leértékelődésének szerepét. Itt nem lehet kikerülni a nyári konyha továbbélésének, átalakulásának, esetleges eltűnésének kérdéskörét, problematikáját sem. 5 A másik ilyen terület a tartósítási eljárások vizsgálata volt, amely nemcsak, mint egyfajta ételtartósítási technikák átalakulását jelentette, de szoros összefüggésben állt az étkezési kultúra megváltozásával, és a technikai modernizációval egyaránt (hűtőszekrények, fagyasztók megjelenése, elterjedése). 6 A szocialista államszervezet kiépülésével járó társadalmi, gazdasági, életmódbeli változások lokális megjelenése több aspektusból- és több településen is a vizsgálat tárgyát képezte. A tisztálkodás, a testi higiénia változásainak vizsgálata is több szempont alapján történ meg. A magyar vidék infrastruktúrája csak az 1960-as évektől kezdve közelítette meg azt a szintet, amely lehetővé tette a tisztálkodás, testápolás és mosás alapvető modernizációját. így a 20. század derekán, sőt egészen a hetvenes évek végéig, a falvakban egyidejűleg volt megfigyelhető a legrégiesebb tisztálkodási szokásrendszer és a legmodernebb higiéniai előírások szerinti tisztálkodási gyakorlat. Ennek vizsgálata, a fürdőszobák elterjedése nemcsak építészeti, lakáskultúrabeli változásokat jelent, hanem az életmód többszintű vizsgálatát is. Az ún. polgári tisztálkodási szokásmodellt a fürdőszoba- és folyóvíz rendeltetésszerű, mindennapos használata jellemzi. A két világháború között a nagyvárosi már középosztály is polgári módra tisztálkodott. A magyar falvakban azonban ez a modell csak az 1970-es évek második felében, a vízvezetéképítés időszakában terjedt el tömegesen. Még ekkor is jelentős generációs különbségek voltak a tisztálkodás gyakoriságában és módjában. Az idősebbek ugyanis továbbra is a régi szokásokat követték. Ekkor kezdődött el a közös törölközőhasználat fokozatos megszűnése, és újfajta tisztálkodó és testápolóeszközök, különböző szappanfélék, illatszerek, haj- és bőrápolószerek, borotválkozószerek és eszközök, csecsemőápolási kellékek, stb. használata. Azonban ahogy a divatban, úgy a tisztálkodási szokások területén is néhány éves elmaradás jellemezte a kisebb falvakat ebben az időszakban. A nagyvárosi üzletekben megjelenő, vagy „zsebimport" keretében behozott márkás tisztálkodószerek a falusi elit kivételével csak elvétve jelentek meg a falusi fürdőszobákban. Ha szert is tettek márkás szappanokra, arckrémekre, testápolókra, azokat - mintegy 7 presztízstárgyként - a nappaliként is használt nagyszobák szekrénysorain, jól látható helyen tartották még a tégelyek, flakonok kiürülését követően is. 5 SZŐKE Judit 2009. 251-270. 6 KIRI Edit 2009. 271-306. 11