Cseri Miklós - Sári Zsolt (szerk.): Vidéki életmódváltozások a 20. században (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)

Cseri Miklós: A 20. század bemutatásának lehetőségei az európai szabadtéri múzeumokban

lesztés nem történt körülbelül 25 éven keresztül. Az 1910-es évek vége óta ugyanaz az állapot jellemző. A rendszeres látogatói kérdések között szerepel, hogy van-e valamilyen fejlesztés Bokrijkban az épületállományt tekintve - ez azt mutatja, hogy a vendégeink is érzékelik ezt a helyzetet. Ez ellentétben van mindazzal a marketing módszerrel, amely azt állítja, hogy a szórakoztató parkokban, bevásárlóközpontokban és múzeumokban minden öt évben lennie kell „valamilyen újnak". A szabadtéri múzeum által bemutatott történelem egyre inkább távol kerül a mai modern világunktól. Elmondható, hogy a szabadtéri múzeum alapításának az volt az egyik alapvető oka, hogy a fiatalabb generációk megismerhessék azt az életmódot, ami egy alapvető szolgáltatások (folyóvíz, elektromosság) nélküli vályogházban volt jellemző. De amikor egyre kevesebb és kevesebb látogató jött, aki számára még saját élmény volt ez az életmód, a nosztalgia érzése, amelyre a múzeumok megpróbálnak rájátszani, eltűnt. Végül is, az 1950-es évek végén, az 1960-as években, a Bokrijkba látogatók első generációja számára a múzeum nem jelentett hatalmas változást a saját életükhöz képest. Több kisebb falu nyújtott hasonló képet, mint a múzeumi település. Es a látogatók többsége átélte a második világháborút, ezért ismerős volt számára a szegénység és az egyszerű, komfort nélküli életmód is. Ez a mai generációkra már nem igaz. Számukra a bokrijki látogatás egy múltban tett utazás. Egy olyan időbe, amelyet a nagyszüleik által elmesélt történetekből, anekdotákból ismernek, de soha nem tapasztaltak meg a ved óságban. Ezek azok az emberek, akik visszatérnek Bokrijkba a gyermekeikkel és unokáikkal, de szinte semmilyen elemet nem találnak a saját gyerekkorukból. Ez szégyen, és csak azzal lehet orvosolni, ha az 50-es és 60-as évek típusházait és berendezéseit mutatjuk be a szabadtéri múzeumban. Ettől az érveléstől eltekintve két másik ok is felsorolható, amely más szemszögből világítja meg a kérdést: ebben a pillanatban egy intenzív kultúrában élünk. Gyorsan kapcsolunk (minden értelemben), és szeretjük a változatosságot. Más szabadtéri múzeumokkal ellentétben (mint Arnhem vagy Zuiderzee), a szabadtéri múzeumban túl sok halott elem van, hosszú sétautak és kevés változatosság. Végül, 2008a múzeum alapításának 50. évfordulója. Ez egy jó szimbolikus időpont és lehetőség arra, hogy valami teljesen újat kínáljunk a látogatóknak. "' Ebből a szövegből egyértelműen kiderül, hogy a szabadtéri múzeumok sem tudják megkerülni a kulturális piaci versenyt és annak érdekében, hogy korábbi pozíciójukat megőrizhessék ezen a piacon, meg kell újulniuk. A közönség várja az újdonságokat, s ki kell szolgálnunk ezt az igényt, leginkább a látogató érzelmi kötődésének erősítésével. E kijelentés illusztrálására engedtessék meg Arne Björnstad, a stockholmi skansen egykori kurátorának és vezetőjének mondatait idézni: „Nothingcan better capture the interest of visitors than that which is directly connected with their own experiences. ... it is dangerous for a museum ... to come too far from the reality of today. As far as Skansen is concerned, it is time for industry and rented flats."' (Semmi sem tudja jobban foglyul ejteni a látogatók érdeklődését, mint az, ha az közvetlenül kapcsolódik a személyes élményeihez. Veszélyes egy múzeum számára, ha túlságosan messze kerül a napjaink valóságától. Ami a Skansent illeti, itt az ideje az ipari és bérlakások (bemutatása-) nak.) 1. BOESMANS, Annick 2009. Kézirat. Megjelenés alatt. 2. Idézi RENTZHOG, Stein 2007. 12