Kemecsi Lajos: A felföldi mezőváros (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)
A mezővárosi életmód - kézművesség
ség, a 19-20. század fordulóján 97 csizmadia működött a településen. Az általuk készített csizmák egy kiterjedt vásárkörzetet láttak el. A hagyományos mesterséget a Felföldi mezőváros Tállyáról származó rekonstrukcióban megépített emeletes házának földszintjén látható kiállításban ismerhetik meg a látogatók. Az iparosok életszínvonala - különösen a szőlőművelés extra jövedelme, mint esetenként jövedelmező mellék- vagy főfoglalkozás - tükröződött lakásaik berendezésén, lakáskultúráján is, miként ezt Bencsik János tokaji kutatásai is igazolják. A bútortípusok változatosak, szoros kapcsolatban a helyi társadalomban tapasztalható különbségekkel. Az egyszerű közönséges nyoszolya (ágy) mellett ismeretes volt a fedeles-koronás és a modernnek számító srófos változat is. A felföldi mezővárosok helyben működö asztalos műhelyeiben készített bútorok változatos színűek voltak (kék, fehér, sárga, barna). Gyakori, hogy eg) 7 szobán belül is egymástól élénken eltérő színű bútor látható. Az iparosok házaiban is igényes ágyneműt használtak. Szalmával töltötték az ágy alját, melyre lepedőt terítettek és tollal töltött ciunyhával takaróztak. Nappal a vetett ágyat ágytakaróval fedték le. Az iparosok házaiban is korán megjelentek a polgáriasulást jelző bútorok közül az almárium (pohárszék), a fiókos komát vagy kaszli és a szekrények is. Ezek a tároló bútorok szorították ki a falvakban még száz évvel később is gyakran használatos különböző ládákat. Gyorsan elterjedtek a kanapék és a gyári székek is. Változatos formájú asztalok voltak a lakószobákban, konyhákban. Ezek séges mintákkal, rajta egy kiterített marhabőrrel, amelyből éppen most szab a mester. Felette a rúdon kész csizmákat látunk, amelyek épp most kerültek ki a keze alól: újak és javítottak egyaránt. Az asztal mellett lévő polcon a kaptafákon kívül rongyos zsák is van, amelyet a szár merevítéséhez használtak fel, illetve ponyva, amelyet a vásárba menet vittek magukkal, hogy árulhassanak róla. Természetesen itt vannak azok az apróságok is, amelyek elengedhetetlenek a műhely felszereléséhez: a bokszos doboz, kefe stb. A már említett pangli a legfontosabb berendezési tárgy, ennél ültek háromlábú kerekszéken a csizmadiák, itt folyt a csizma készítésének több fázisa, ezért ezen kapott helyet a legtöbb szerszám is: árak, kalapács, snittvasak, ampasz, rádlik, reszelők, kések, fonalsodró, spirituszégő, fonal, viasz, és az elengedhetetlen faszög, amelyből több méretet is használtak a mesterek. A kiskályha, amellett hogy a műhelyet fűtötte, a csiriz és a csirizzel ragasztott csizmaszár szárításához is kellett, rajta éppen enyvet főznek egy régi vasfazékban. Varrógépe nem mindenkinek volt, de szívesen segítettek egymáson a mesterek, amikor a felsőrész összevarrására került sor. között is meglepően gyorsan megjelentek az esztergált lábú típusok. A múzeumi tájegység tállyai lakóházának emeleti helyiségei kiváló példát mutatnak a felföldi mezővárosi iparosok életkörülményeiről. 85
