Kemecsi Lajos: A felföldi mezőváros (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)

A mezővárosok építészete

77. Tokaji pince A Tokaj-hegyalján használt pincék túlnyomó többségét a jól vájható riolittufa övezetben készítették. A tufát a kialakítandó pincéből négyzetes hasábokra faragták és ezeket a lakóházak építésénél felhasználták. A leggyakoribbak az ún. lyukpincék, a kistermelők jellegzetes bortároló helyiségei. Átlagos hosszuk csak 5-10 méter hosszú levezető torok után 20-60 méteres. A pincék szélességét az befolyásolta, hogy egy - vagy két sorban helyezték el a hordókat a falak mentén. A nagyobb termelőknek egy vagy két ág nem volt elegendő, ezért elágazásokat, párhuzamos ágakat ástak. Ezt a formát elsősorban Tokajban, Tállyán és Tolcsván kedvelték. Egész pincelabirintusokká is alakíthatták a borospincéket a nagy borkereskedők igényeihez igazodva. Erdőbényén, Mádon, Tokajban és Tállyán egyaránt megtalálhatóak az egymás A jó pince jellemzője, hogy hőmérséklete lényegében azonos kb. 6-12 Celsius között marad, a hőingadozás nem nagyobb 1-2 Celsius foknál. A relatív páratartalom igen magas 80-90 %. A pincékben a légáramlás igen fontos, ezt a felföldi pincékben a „léleklyuknak" nevezett szellőzőkürtőkkel valósítják meg, melyeket felülről jellegzetes formájú, résekkel ellátott kövekkel zártak le. A túl száraz pincében gyorsan apad a bor, s ez alkoholvesztést eredményez, míg a túl nedves pince káros pincepenészeket okoz. A jó pince falait - különösen ha bor is van benne - változó mértékben vonja be a fekete színű nemespenész (Cladosporium cellar

è) közel ötven fajtája. Ez szabályozza a pince levegőjének összetételét, biztosítja a levegő tisztaságát is. A nemespenész a bor alkoholgőzeiből és a levegő nitrogénjéből táplálkozik. 76. Tállyai pince 65