Kemecsi Lajos: A felföldi mezőváros (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)

A mezővárosok építészete

56. Az erdöbényei ház ablaka vakban olyan híres és regionális jelentőségű kőfaragó központok működtek a 19. század végéig, mint Gyöngyössolymos, ahol az építőkő mellett a malomkő készítés is jelentős volt; hasonlóan Sárospatakhoz, ahol a malomkő-faragók az összeírásokban elkülönülő társadalmi csoportként is szerepeltek. Ezeken a településeken a fejtett és faragott terméskő fontos eleme a tradicionális kultúrának. A kő az árucsere révén eljutott távoli településekre is. A Mátraalja kőfaragói körülbelül a múlt század közepétől szállítottak faragott követ a dél-hevesi (Tiszamelléki) és a dél-borsodi településekre, ahol a vagyonosabb parasztok kő ablakkereteket, tornácoszlopokat és építőkövet (kváderkő) vásároltak. A középkori mezővárosi építkezéseknek látványos, értékes emlékei maradtak fenn: kőkapuk, hidak, emlékoszlopok, stb. A tokaj-hegyaljai boltozott kőkapuknak eredetileg védelmi jellegük volt, majd a 18. századtól a meggazdagodó mezővárosi polgárok társadalmi helyzetét, vagyonát szimbolizálták az utcaképben. A paraszti kőépítkezés tapasztalatait is felhasználó tradicionális épületformákon a történeti stílusok vakolatdíszei és kőfaragásai is megjelennek, éppúgy, mint a különböző főúri uradalmi építményeken megismert technikai megoldások. A felföldi mezővárosok építkezéseinek kőfelhasználását a tájképi jelentőségű kőhidak is bemutatják. A nemes vonalú, szép arányú hidak a Felföldi borkereskedelem és gyarapodás 18. századi kiteljesedése idején épültek. A Magyarországon ritka csúcsíves kőhidak közül is több a Hegyalján talál57. Tokaji kapu