Kemecsi Lajos: A felföldi mezőváros (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)

A kereskedelem

ták, mikor hol van éppen vásár: többen összeálltak, és szekeret béreltek. Rendszeres volt, hogy egyszerre több szekér indult el, és így nem kellett félniük az útközben rájuk leselkedő veszélyektől: lopástól, rablástól. Nem jelentett szerencsét, ha a mester házához a vásár előtt asszony ment látogatóba, illetve seperni sem lehetett a szobában és a konyhában, mert az is elvitte volna a szerencsét. Mivel több vásártartó település messzebb feküdt, sokszor éjszaka indultak vag)' kora hajnalban keltek, hogy reggelre odaérjenek. A vásár előtt történt meg a nyílhúzás: egy kalapból vagy zacskóból papírra vagy gombra írt számot húztak, és a számok alapján osztották fel a vásárhelyeket. Minél nagyobb volt a kihúzott szám értéke, annál meszszebb került a csizmadiamester a központtól. Rendszerint a helyiek kapták a legjobb árusítóplaccokat, aztán következtek a távolság alapján a többiek. A helyszínen sátrakat állítottak, és a sátoraidra felakasztották a csizmákat, amiket a cigányok egy székbe ütött vasüllőn előtte megpatkoltak. A szegényebb mesterek azonban egyszerűen 46. Vásári forgatag a téren