Kemecsi Lajos: A felföldi mezőváros (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)
A szőlő művelése
A Dessewffy-család Magyarország legősibb famíliáinak egyike. Birtokaik közé tartozott több igen jó minőségű szőlőtermő település határának egy-egy része a Hegyalján, legelők, szántók, rétek mellett. A családnév írásmódja igen változatos volt az évszázadok során. Après főfáján megőrződött változat a 19. század közepén volt leginkább elterjedve. Tekintettel a bálványos borsajtók nagy méretére, a présház ezek méretéhez igazodott. Egyes adatok szerint gyakran a már meglevő borsajtó fölé építették a présházat. így készült a múzeumi tájegységben álló darab fölé is a szin. Az északi szőlővidéken a paraszti használatban a feliilhajtós, középorsós sajtók használata lett a legelterjedtebb. Ezek az eszközök a bálványos présekhez viszonyítva sokkal jobban szabályozható nyomóerővel rendelkeznek. Az ilyen modernebb borsajtók közül is látható több a Felföldi mezőváros tájegység kiállításaiban, a gyöngyösi, tállyai, erdőbényei házak berendezésében. Tállyán a borházban áll egy tölgyfatalpra szerelt öntöttvas ún. Kossuth-prés, melyet Miskolcon gyártottak, s a régió egyik legelterjedtebb és legkedveltebb borsajtója volt. mennyinek jellemzője, hogy a tájilag használt prések működési elvén alapultak, de azoknál könnyebb, egyszerűbb, gazdaságosabb szerkezetek voltak. Gyöngyösi szőlőművelés jellemzői sok területen eltérnek a Tokaj-Hegyaljaitól. Gyöngyös környékén is a Hegyaljához hasonlóan már a középkor30. Az uradalmi prés ból, a 13. századból ismerjük a szőlőhegyek elnevezéseit. 1723-ban Gyöngyösön már kilenc hegyközség szolgálta a szőlőtermelők érdekeit. A gyöngyösi szőlők a 19. század közepén már 43 dűlőben sorjáztak. A tájra jellemző vörös és fehér szőlők eltérő művelési rendet igényeltek. A fehér szőlőket nem fedték be télire, s télen végezték metszésüket. A karikára metszett tőkék mellé karót vertek, s a hajtásokat nyáron sással vagy hánccsal kötözték. A vörös szőlőket ezzel szemben télire befedték, és tavasszal metszették. Nem karóztak, és nem is kötözték a tőkéket, azaz gyalog szőlőként művelték. Nyáron háromszor kapálták a szőlőt. A gyöngyösi szőlősgazdák a fajták gondos megválasztásával, trágyázás nélkül folytatták mennyiségi jellegű bor előállítási gyakorlatukat. A Mátraalján a fiatal tőkék termését kedvelték, az öregebbeket döntéssel ifjították meg, a nagyobb terméshozam érdekében. A gyöngyösiek a szőlő különböző haszonvételeit is alkalmazták. így komoly üzleteket kötöttek az oltványok készítésével, illetve a csemege és étkezési szőlők termesztésével is. A gyöngyösi 32
