Kemecsi Lajos: A felföldi mezőváros (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)

A szőlő művelése

23. Szőlőmetszőkés, Tokaj, 19. század igényelt az ún. baltás metszőkést, mellyel akár az elszáradt részeket is le tudták vágni, a metszési funkción túl. A helyi és mecenzéfi kovácsok által egyaránt készített szerszám teljes hossza 24-30 cm között változik, ebből a penge 15-17 cm-es, amelyet esztergált vagy természetes faág nyélhez rögzítenek. A kopaszfejre való metszés olyannyira a hegyaljai településekre jellemző megoldás, hogy egy-egy település (pl. Tarcal, Abaújszántó) címerében is szerepeltet ilyenre metszett tőkét. A hegyaljai mezővárosokban tavasszal metszettek, hiszen az elhúzódó késői szüret miatt ez ősszel nem működhet. A hagyomány úgy tartja, hogy akkor kell a metszést kezdeni, mikor „a barackja virága a metsző hátára hull'; ekkor már megfelelő az időjárás. A metszőkéseket felváltó metszőollók az eszközváltás részeként az 1850-es években bukkannak fel nagybirtokosok szőleiben, de terjedését a hagyományos metszéshez való ragaszkodás is nehezítette és lassította, hiába volt az ollóval végzett munka lényegesen gyorsabb. A nyári munkák között szerepelt a kötözés melyből Tokaj-Hegyalján a középkor óta kétfélét különböztettek meg. Az egyik a második kapálás előtti erős rögzítése a venyigének a karóhoz, míg az ún. igazítás - amely a harmadik kapálás előtt történik - során a felesleges leveleket is eltávolítják, hogy a fürtök jobban érhessenek. A minőségi szőlők művelésénél nagyon fontos volt a második és a harmadik kapálás, amelyhez a hegyaljai mezővárosokban a legtöbben a Mecenzéfről származó laposkapákat használták. Speciális jellegzetes forma az ún. tállyai kapa, amely rendkívül hegyes háromszög alakú. A tokaji, vagy hegyaljai kapának nevezett eszköz kemény acélból készült és felső éle, azaz a válla íves formájú. Az újhelyi kapa lényegesen szélesebb forma, melynek válla egyenes. Ezt a kapát a szőlő mellett más növények művelésére is használták. A miskolci kapa típusa keskeny, ívelt oldalélű volt. A kapásokat kötelezték arra, hogy a kivágott gyomot halomba gyűjtsék, és a szedőhelyre hordják, ahol elföldelték vagy eltüzelték. A harmadik kapálás után a termés védelme érdekében még a gazdák is csak a szőlőhegyet őrző csősz kíséretében mehettek a szőlőbe. A szőlő őrzésére a birtokosok közösen fogadták fel a szőlőpásztorokat. Ezeknek ügyelniük kellett, hogy ne legeltessenek a szőlőben, s feladataikat a szigorúan vett eskü is összefoglalta: „...En N. N. esküszöm az élő Istenre, ki atya, fiú, szentlélek telly es szentháromság, egy bizony örök Isten. Hogy én az én pásztorságom alatt lévő szőlőket tartozom híven igazán megőriznem és inasom által is őriztetnem és valamikor lopókat és szöllöben csavargókat kaphatok, megfogom ... "idézi Balassa Iván, több esküváltozatot is összegyűjtve, könyvében. 26