Kemecsi Lajos: A felföldi mezőváros (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)

A szőlő művelése

ún. rigolírozást az 1860-as évektől említik a források a felföldi mezővárosokkal kapcsolatban Balassa Iván kutatásai szerint. Ennek a komoly földmozgatást igénylő eljárásnak létezett igen megerőltető és komoly munkaerőt igénylő kézi változata és kevésbé meredek szőlőkben a gőzeke használata is terjedt. A szőlőmunkákat a vincellér a birtok tulajdonosát képviselő szakember irányította. Éves fizetést és lakást kapott a szőlőbirtokostól. Felesküdött urának hűséges szolgálatára. A vincellérek száma egy-egy 20. Kapálás szőlőtelepítés alá 19. századi ábrázoláson 21. Kétágú (kapa) Tokaj, 20. század felföldi mezővárosban nem volt több, 6-8 főnél, tudjuk meg Orosz István kutatásaiból. A vincellér társadalmi felemelkedési lehetőség volt a megbízható szakemberek számára, hiszen a kézművesekkel azonos elismertséget jelentett. Veszélye volt a rossz termés, vagy az időjárás miatt fenyegető elszegényedés. A vincellérek gyakorta maguk is rendelkeztek szőlővel, amit az őket felfogadó birtokos biztosítéknak tekintett munkájuk minőségére nézve. A vincellér szervezte az idénymunkások feladatait, és ellenőrizte az elvégzett munkát. Az egy csoportban dolgozó, szerződő kapásokat a 19. század második felében bandának kezdik nevezni, s vezetőjüket vajdának. A hegyen a vízhordás a kapások számára külön munkának számított, amit általában gyerekek, serdülők végeztek el. Hegyalján ismert volt a vízhordó külön elvezése a zsongár, ami eltorzult változata a szláv kocsmáros jelentésű sinkar szónak, s arra utal, hogy tréfásan így szólították a vizet hordókat a szőlőhegyen. 24