Kemecsi Lajos: A felföldi mezőváros (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)

Miért a szőlőművelés, miért a bor?

igen részletesen szabályozták a tulajdonlás feltételeit. A szőlők vételét, az öröklést, a telepítést egyaránt részletesen szabályozta az ún. hegyaljai jog, amely elsősorban nem írásos, hanem általánosan ismert és gyakorolt szokásjog volt. A mezővárosokminden lakója ismerte és megtartotta a szabályokat. A szőlő birtokviszonyai Tokaj-Hegyalján a feudalizmus évszázadaiban sokkal szabadabbak voltak, mint általában az ország más részein. A dézsmás szőlők után tizedet, kilencedet, munkát és különböző ajándékokat kellett beszolgáltatni, illetve végezni a földesúr javára. Voltak szabad szőlők, illetve a házak telkein kialakított kerti szőlők melyek ezek alól a szolgáltatások alól mentesek voltak. A felföldi mezővárosok határában kiterjedt földesúri kezelésben lévő szőlőterületek - a majorsági szőlők - maradtak. Hogyan lehetett szőlőt szerezni Tokaj-Hegyalján? Az első módja az öröklés volt. Az öröklés mellett a vásárlásnak volt nagy jelentősége. A dézsmás szőlők gyakran cseréltek gazdát. Az eladó és a vásárló a mezőváros tanácsa által megbecsült áron volt köteles megállapodni az üzletről. A megállapodást a hegyaljai mezővárosokban 12 dénár készpénzzel és egy pint borral pecsételték meg. A bor elnevezése volt az áldomás-ital. Amennyiben senki nem támadta meg az üzletet a megkötését követő egy év és három napos időszakon belül, akkor ukkonpoharat, vagy más néven tudományitalt kellett fizetni a tanácsnak. A szegényebb réteg szőlőszerzési módja volt a parlagon heverő terület újra telepítése. Ilyen esetben 12 évig adómentes volt az új szőlőterület. Hasonló eljárás volt irtás, azaz a korábban nem termő terület betelepítése szőlővel. Ez a vidék volt a magyarországi szőlőtermelés északi határa, jelentősége az észak felé irányuló kivitelben vált kiemelkedővé. A szőlőművelés jelentőségét igazolja, hogy Gyöngyös városhatára 1850 körül nem érte el a 8000 holdat, s ez az országos adatok szerint jobbágyfalu méretnek számított. A Hegyaljai borvidék kiemelt jellegét jelezte, hogy igen jelentős volt az ún. extraneusók, vagyis nem helyben lakó szőlőbirtokosok száma a településeken. Ezek száma annak ellenére folyamatosan gyarapodott, hogy az ún. „vértörvény" azt támogatta, hogy az elhalálozás vagy elköltözés miatt eladóvá váló szőlőt elsősorban a vérrokonok vehették meg. Ha vérrokon nem tartott rá igényt, akkor következhetett a szomszéd, majd más városbéli, s ha azoknak sem kellett, csak akkor vehették meg idegenek. Külföldi pedig soha nem vehetett semmilyen földbirtokot, így szőlőbirtokot sem, csak bérelhette azt akár évtizedekig, mint ezt Papp Miklós kutatásai is igazolják. m Si 10. Borjelhordó üveg 14