Cseri Miklós: Néprajz és muzeológia, Tanulmányok a népi építészet és a múzeumi etnográfia köréből (Studia Folkloristica et Ethnographica 51. Debrecen ,Szentendre, Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszék, 2009)

SZABADTÉRI NÉPRAJZI MUZEOLÓGIA - ÚJ KÍSÉRLETEK - SZABADTÉRI MÚZEUMOK ÚJ KIÁLLÍTÁSI TÖREKVÉSEI

kori vagy kora középkori" ételeket főznek, próbálják rekonstruálni a viseletet, az eszközkészletet vagy éppen a szokásokat és ünnepeket. Vitathatatlan, hogy a világ szabadtéri múzeumai közül ma már a többséget az életmód teljes egészét komplex módon bemutató szabadtéri néprajzi múzeumok alkotják. Ezek a múzeumok természetesen maguk is felhasználják a korábban emiitett eszközöket saját repertoárjuk gazdagítására. Az eredeti koncepció értelmében hiteles áttelepített épületekben autentikus, korhoz, családhoz, valláshoz és kulturális színhez kötött berendezések láthatók, törekedve a valós gazdálkodási és természeti környezet megteremtésére. Tehát ezekben a múzeumokban a házak, építmények olyan kiállítási egységek, melyeknek sokasága, az előbb említett szempontok szerinti egymásutánisága adja azt a komplex képet, mely miatt oly népszerűek a szabadtéri múzeumok szerte a világon. Elég legyen csak egy adatot idéznem egy svéd kutatótól, aki az 1990-es évek elején írta, hogy a világ múzeumba járó közönségének több mint 30 százalékát teszik ki azok, akik az úgynevezett folk-múzeumokat, tehát a szabadtéri múzeumokat keresik fel. A felelősségünk tehát óriási. Mindenki előtt ismert, hogy a hagyományos néprajzi múzeumokból való kiválást éppen a korábban említett teljességre, komplexitásra való törekvés igénye vezérelte a szabadtéri múzeumok esetében. Jankó János, Bátky Zsigmond és követőik több helyen is írták, milyen jó lenne olyan múzeum létrehozása, ahol a házakat, a berendezéseket, a nagy gépeket, a környezetet, a növény- és állatvilágot is be lehetne majd mutatni. Tehát a korai szakaszban a bemutatás módszerét illetően elválás figyelhető meg a szabadtéri múzeumok és a hagyományos múzeumok között. De hamar kiderült, hogy a „szabadtéries" múzeumi kiállítási forma is sok esetben további gazdagításra szorul. Ujabb és újabb eszközöket kell bevetni a látogató motiválása érdekében. Mi magunk Szentendrén is tapasztaltuk, hogy egy idő után látogatóink körében fellépett a nagy múzeumokra általában is jellemző úgynevezett bumerángreflex. A magyar népi építészet egyes táji variánsainak bemutatása szakmailag és didaktikailag fontos, vitathatatlan. Ugyanakkor e kis ország és kis nép mégoly változatos népi kultúrája is kevés, az outsider számára egyértelműen megfogható különbségeket takar. Egy-egy tájegység közel azonos időszakból sorjázó építményei és berendezései sajnos sokszor kevésbé élvezhetővé válnak a látogatók számára, akik képzettségüknek és érdeklődésüknek megfelelően nem igazán otthonosak a differenciált információhordozó kiállítási egységek megítélését illetően, s ez a reflex nemcsak nálunk, hanem szinte minden külföldi szabadtéri múzeumban megfigyelhető. A kiállítások gazdagításának sokféle módját ismerjük, melyek közül az általában legfontosabbnak tartottakat sorolom fel, a teljesség igénye nélkül: 51