Cseri Miklós: Néprajz és muzeológia, Tanulmányok a népi építészet és a múzeumi etnográfia köréből (Studia Folkloristica et Ethnographica 51. Debrecen ,Szentendre, Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszék, 2009)

TÁJHÁZAK, KUTATÓK - VAJKAI AURÉL ÉS A TÁJHÁZAK

2. Az ÉPÍTÉSZETKUTATÓ SZEREPE A SKANZENEK KIALAKULÁSÁBAN Noha a magyar néprajzi kutatástörténet eredményeiből kiderült, hogy a lakóházak és más építészeti objektumok utáni érdeklődés hamar megindult, de sem ez, sem pedig a millenniumi kiállítás néprajzi faluja nem volt elég az intézményes népi műemlékvédelem, illetve a skanzenek, tájházak kialakításának megindításához. Ehhez két dolog kellett: a) Az 1949-es műemléki törvény, mely legálisan és jogszabály által szabályozottan hivatalosan is értékessé, központilag és helyileg védendővé tette a népi építészeti emlékeket. Ez tette lehetővé lajstromba vételüket (M, MJ, VK), a műemlékjegyzékek elkészültét, a felméréseket, a népi építészeti kataszterek elkészítését, a gyűjtéseket, falukutatásokat. E folyamat hatására - melyben néprajzosok, építészek, önkéntesek, tanárok és diákok, honismerők vettek részt — körvonalazódott az a népi építészeti bázis - többezres tételről van itt szó —, amelyből kirajzolódtak a típusok, a mikro- és makrorégiók, s amelyből ki lehetett választani a legmegfelelőbb épületeket, hogy a skanzenekbe kerüljenek, vagy pedig helyben megőrződjenek, és sok egyéb funkció mellett tájházakká váljanak. Mind az előttem szóló előadás, mind pedig a veszprémi múzeumi gyűjteményi leírások eklatánsan példázzák, hogy ebben a munkában Vajkai Aurél oroszlánrészt vállalt itt Veszprém megyében. b) A mi sajátos stúdiumunkban, az ún. skanzenológiában vagy a szabadtéri néprajzi muzeológiában axiómaszerű tény, hogy a hazai skanzenek létrejöttének másik, szakmai előfeltételét az 1948—54 között megjelentetett összefoglalások jelentették. Vajkai Aurél, Gunda Béla, Tálasi István és Vargha László gyakorlatilag elvégezte az addig eltelt időszak népi építészeti kutatásainak kritikáját, értékelését, sőt ezen továbbmenve lerakták azokat a mérföldköveket, melyeken a hazai ház- és lakáskultúra-kutatás tovább haladhatott. Vajkai Aurél és tudóstársai tehát megteremtették azt a tudományos alapot, amire támaszkodva Barabás Jenő, Szolnoky Lajos, Hoffmann Tamás, Bárdosi János, Szentmihályi Imre, Juhász Antal, Erdész Sándor és a többiek elkezdhették a skanzeneket felépíteni. Itt kell megjegyeznem, hogy Vajkai Aurélt egy jelentős európai irányzatnak, a funkcionalista építészetkutatásnak a követőjeként tartja számon tudományunk. Tehát nemcsak az épület és a technikai leírás a célja, hanem a házban folyó élet, a berendezés, a gazdálkodás egysége képezi nála az építkezéskutató kutatási irányultságát. S ez a szemlélet talán egyik alapja lehetett annak, hogy skanzenjeink, tájházaink — szemben oly sok európai hasonló 165