Balázs György (szerk.): A jobbágyfelszabadítás és hatása a paraszti kultúrára, Vezető az 1948/49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója alkalmából rendezett időszaki kiállításon (Budapest-Szentendre, Magyar Mezőgazdasági Múzeum-Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1998)

észre, hogy a legjobb szándékkal is keveset tehetünk: mert nem ismerjük hazánkat." A magyar értelmiség tájékozatlanságát Vahot Imre szavaival tudjuk illusztrálni: ,,Mi, kis provinciákra osztott magyarok, mint a denevér egymás hátán élünk, nem tudjuk mink van. mink nincs. Például ki tudná közülünk megmondani. hány igaz magyar él az országban?" Az ország és népe megismerésének vágya társadalmi igénnyé vált s elindította az ország felfedezésének mozgalmát. Divattá vált itthon is Visegrád látképe az útinapló, az útirajz: Kazinczy Ferenc, Erdélyi János, Petőfi Sándor írásait emelhetjük ki ezek közül. Fontossá vált az ország távoli vidékeinek megismerése. Pályázati felhívások nyomán számos táji leírás, népcsoportokról, nyelvi sajátosságokról, népviseletről szóló tudósítások készültek és jelentek meg a kor egyetlen tudományos igényű folyóiratában, a Tudományos Gyűjteményben. Többek között 1818-ban Nemesnépi Zakál György írása a Vas megyei Őrségről, 1819-ben Szeder Fábián „A Palóczok" című dolgozata, 1832-ben Plánder Ferenc tudósítása „Göcsej esmérete" címmel. Az alföldi falvak képe a külső szemlélő számára még a 19. század elején is meglehetősen rendezetlennek tűnt. A 24