Flórián Mária, Tóth Béla: Tímárok - A bajai tímárműhely a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

Arról sincsenek adataink, miként alakult az élet a műhelyben 1872-tól, a céhes iparszervezet megszűntével és az ipartársulatok megalakulásával. Országos tapasztalat szerint, ha a korábbi kötöttségek lazultak is, mintegy a megszokás következtében a céhes hagyományok még jőnéhány évtizeden át jellemezték, befolyásolták a kézműves műhelyekben dolgozók életformáját. A bajai tímárok 1818-ban megújított szabadalomlevele és articulasai azonban még a több évszázados céhes hagyományban gyökereztek. A céh szabályzatát az illetékes helyi hatóságok és a céh tagai egyaránt tisztelték, betartását választott testület vigyázta, élén a fő céhmesterrel, aki a céhbiztos előtt hivatalára esküt is tett. A fő céhmester ellenőrizte a mesterek tevékenységét, megbüntette a szabályzat ellen vétőket, őrizte a céhládát és benne a céh iratait, vagyonát, és képviselte a céhet a hatóságok felé. Munkájában az al céhmester és a céhgyűléseken történteket írásban rögzítő céhjegyző segítette. A mi tímárságunk idején e vezetőtestület tagjai között a legények társaságát felügyelő atyamester mellett bejáró mesterek is voltak, akik a legények munkáját ellenőrizték. A köz érdekében végzett munkájáért a céh vezetősége fizetést kapott a céh közös vagyonából, amely a különböző szolgáltatásokért beszedett díjakon és a büntetéspénzeken alapult. Bevételt jelentett a céh számára, ha inast szegődtetett, ha egy legényt felszabadított, ha vándorlegényt fogadott. Ha az egyik mester a másikat "meghuncutolta", "meg tette-vettézte", vagyis megsértette, máris fizette a büntetést. De fizetett akkor is, ha elkésett vagy nem jelent meg a céhgyűlésen. Fizetett a legény is, ha társának vagy egy céhbeli családtagjának temetésén vagy a vasárnapi istentiszteleten nem vett részt, vagy engedély nélkül elhagyta mestere műhelyét. A mesterré válás első lépcsője az inaskodás volt. A 14-16 éves fiút előbb csak próbaidőre, majd három évre szóló szerződéssel adták a mester mellé. Az inas 18 éves koráig mestere "atyai figyelme alatt állt", míg kitanulta a szakmát. A mester inasát vasárnapi iskolába járatta, ahol az írás, olvasás, számtan, a természetrajz, technológia és a kereskedelem alapismereteit oktatták. Baján a céhek közösen bérelték Hainisch Antal házát, ahol Banell János vezette a vasárnapi oktatást, ezt követően a zsandárkaszárnyában folytatták az inasok iskolázását. Az inas eleinte csak ellátást, ruhát kapott, családtagként szerepelt, de amikor már hasznot is hajtott, fizetést is kapott. Az inasévek elteltével a mester elvitte inasát a céhgyűlésbe, a nyitott céhláda mellett kiállították szabadulólevelét, és minden további ceremónia nélkül mesterlegénnyé nyilvánították a felszabadított inast. A legények életét külön rendtartás szabályozta a céhen belül. Megszabták számukra az egy nap alatt végzendő munkát, hogy hány bőrt kell megmosni, húsolni, szőrteleníteni. . . A legény mestere háta mögött bőrt nem vehetett, munkát nem vállalhatott. A "dolog tévő napo-