Flórián Mária, Tóth Béla: Tímárok - A bajai tímárműhely a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

44. kép. A bőr kézi taszítása. a fanyéllel az egyik személy betolta a gödörben lévő bőr alá, a másik pedig a gödör másik oldalán állva a két lánc segítségével mozgatta, húzogatta a lében lévő falapátot. Ezzel a leülepedett cserzőanyagokat felkavarták, a cserzést meggyorsították. (Hasonló módszerrel mozgatták a levet a meszesben is.) A növényi cserzést gyorsítandó alkalmazták még a fölhányást: vagyis hosszú rudakkal a bőröket kiemelték a gödörből, a levet felerősítették, töménységét növelték, majd a bőröket ismét visszaterítették. A marhabőrök nagy terjedelműek és 30-40 kg-osak, nehezen kezelhetőek voltak, nehéz volt az egyik kádból a másikba, töményebb cserlébe áthúzni őket (43. kép). E munkafolyamat kiküszöbölésére az újabb tímárságokban az átfolyási rendszert vezették be. Nem a bőröket mozgatták, hanem a kádakban a lé cseréjét oldották meg. Tímárműhelyünkben a mozgatás régebbi módszerére, a fölhányásra volt lehetőség. Az eredetileg fehér pőre az előcserző levében átszíneződött, halvány barna színű lett, ezért az előcserzést színező előcserzésnek is nevezték. A színező előcserzés időtartama 3-4 hét volt. A felsőbőrök és a talpbőrök kezelése már az előcserzésnél eltért egymástól. A felsőbőrök puhaságát előidézendő az előcserző lébe már teljesen mésztelenített és pácolt pőrét akasztottak be, és édesebb lével cserezték. A talpbőröket