Flórián Mária, Tóth Béla: Tímárok - A bajai tímárműhely a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

35. kép. ívelt és egyenes pengéjű húsolókasza, az utóbbi lehet egyvagy kétélű. Színelés A húsolást követő színeléshez a bőröket langyos vízben megáztatták. Célja az volt, hogy a bőrből kinyomkodják a benne lévő szőrgyökereket és felhámmaradványokat, valamint a faggyú- és izzadságmirigyeket. A színelés is tímártőkén történt: előbb egy húsoldallal felfelé fordított bőrt terítettek rá, mintegy a megmunkálandó bőr alápárnázására, erre fektették barkaoldallal, színoldallal felfelé a nyers bőrt (36. kép). A színelésre szolgáló színelő kasza vagy kés annyiban különbözött a kopasztáshoz használt kaszától, hogy ennek éle tompa volt. Merőleges irányú nyomó mozdulatokkal szinte kisajtolták vele a bőrből a már említett szennyeződéseket, ezzel a bőr pórusai nyitottabbá is váltak, és a cserzőanyagot könnyebben felvette. Az azonos fajtájú állatbőrök is eltérő vastagságúak voltak, és ugyanazon a nyersbőrön belül is különbözött egymástői a hátrész, a nyak, valamint hasszél vastagsága. A faragás feladata volt, hogy a bőr egyöntetű vastagságát biztosítsa azzal, hogy a helyenként túl vastag bőrt megvékonyították. A faragást részben meszezett, részben félig cserzett állapotban végezték, vagyis olyankor, amikor a bőr még nem keményedett meg. Az ehhez használatos faragó kés (37. kép) egyenes, kétélű, majdnem derékszögbe hajlított acélkés volt, két végének fogantyúja egymáshoz képest merőlegesen állott. A penge hajlítása megakadályozta, hogy a kés mélyebben hatoljon a bőrbe, irányítása könnyebb, szabályozhatóbb volt. A faragáshoz a bórt nem domború, hanem sima lapú tőkére fektették húsoldallal fölfelé (38. kép). A kellő helyen, húzó mozdulatokkal, forgácsszerű sávokban nyesegették le a vastagabb részeket, míg a bőr egyenetlenségeit megszüntették. A lefaragott nyersbőrforgács is a húslásba került. Ez a művelet lassú és gondos munkát igényelt, amit csak nagyon gyakorlott mesterek tudtak elvégezni. Faragás