Flórián Mária, Tóth Béla: Tímárok - A bajai tímárműhely a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

céhet 1355-ben. Nagy Lajos király a 14. század második felében szabályozta az erdélyi céhek működését: közöttük a tímárok 1376-ban kapták tőle szabadalomlevelüket. Zsigmond uralkodása alatt Buda város jogkönyve szerint szép számmal éltek itt is tímárok, vargák, irhások. Mátyás idején a fekete sereg lábbeli-, nyereg-, lószerszám-, kardszíj- és egyéb bőröket igénylő felszerelése növelte meg jelentősen a tímárműhelyek számát. A 15. század második felében Pozsony, Sopron, Bártfa, Kolozsvár iparosainak 20%-át bőrművesek alkották. Sopronban a 20 legmagasabb adót fizető iparos közül 7 varga és 2 tímár volt. A magyar bőrt Európa-szerte, Angliáig importálták. A század közepén a nehéz bőrök, szíjbőr mellett már finom bőráru, irha is nagy mennyiségben ment át a pozsonyi harmincad vámon. Állítólag IV. Henrik francia király megbízottakat küldött Magyarországra, hogy fürkésszék ki a magyar tímárság titkait. A bécsi tímárlegények Budára, Kassára jártak tanulni. Ez a század volt az erdélyi, a 16. század pedig a felvidéki tímárságok felfutásának ideje. Ugyanekkor, a mohácsi csatavesztéssel az ország középső részén, a hódoltság területén a tímáripar fejlődése erőteljesen megtorpant. A másfél százados török megszállás két ellentétes hatással volt tímárságaink működésére. Megszűntek a helyhez kötött bőrfeldolgozás nyugodt feltételei: az ország három részre szakadt, a lakosság meggyérült, elszegényedett, megszűnt a kereskedelem. Az elnéptelenedett városokban - a többi iparággal együtt - visszafejlődött a bőrművesség is. Ugyanekkor a török iparosok új cserzési eljárásokat és ezekhez szükséges növényeket hoztak hazánkba. Ekkor honosodott meg Magyarországon a szattyán, karmazsin és marokkói bőr előállítása és a kikészítésükhöz szükséges cserszömörce, festő buzér és török pirosító termesztése. A szömörce vagy cserszömörce (Rhus cotinus) Dél-Európából került hazánkba, és lett a Mecsek és a Balaton környékének jellegzetes növénye. A leveleiből nyert kivonat a legnemesebb cserzőanyagok egyike. A festő buzér (Rubia tinctorum) szintén a Földközi-tenger mellékéről származó fűszerű növény. Gyökerében az alizarin, valamint a purpurin nevű természetes festőanyagot tartalmazza, amely a szintetikus festékek (anilin) feltalálása előtt keresett festőanyag volt. A török pirosító (Peganum harmala) eredetére neve is utal. A növény néhány, még a törökök által betelepített példánya a mai napig él Budapesten, a Gellért-hegy oldalában. A törökök által meghonosított arab-mór eredetű cserzési eljárásokkal készített bőrfajtákat, a Cordovából származó kordovánt, a Safirából érkezett szattyánt és a Marokkóból származó marokkói bőrt egyaránt szömörcével cserezték, az azt követő eljárások azonban az egyes bőrfajtáknál különböztek egymástól. Mindhárom bőr esetében két kecske- vagy juhbőrt zsákszerűén összevarrtak, teletöltötték szömörcelevéllel és vízzel, bevarrták, majd