Hála József - Horváth Gyula (szerk.): Néprajzi dolgozatok Bödéről – Liber Mamorialis – Barabás Jenő hetvenedik születésnapjára (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1990)

HORVÁTH GYULA: A „bakcsacsi"-tól a „sintérezés"-ig

7. ábra. A görcólés térformája let) 30—40 cm hosszan hengeresre képezték ki. Ha csak bot állt rendelkezésre, akkor azt a két oldalán 40—60 cm hosszan laposra faragták. A 8x2 m-es terület 4 sarkába egy-egy lyukai fúrtak , amibe az ütőfa és a labda is könnyedén belefért. Kiválasztották a két adogatót, majd az ütők a 4 lyukba helyezték az ütőfájukat. Az adogatok a pálya rövidebb oldalainak közepén, egymással szemben helyezkedtek el. A játék kezdetekor az egyik adogató a társa kezébe dobta a labdát, aki igyekezett azt elkapni. Amelyik ütőnek jól kézre jött a labda, megpróbálta minél messzebbre ütni, amit az adogatóknak vissza kellett hozni. Ekkor az azonos oldalon álló ütők középre szaladtak, ősszegörcöltek (botjaikat összeérintették) és visszafutottak a helyükre. A rosszul eltalált labdát az adogatók fölkapták, s az üresen levő lyukba tették. Ha sikerült, akkor ez az adogató helyet cserélt a hibázó ütővel. A botokat csak repülő labda esetén lehetett kézben tartani. A mindenkori fogó igyekezett kiejtés nélkül elkapni a labdái, mert ebben az esetben a hozzá legközelebb eső «tővel cserélt. Kanászozás (9—10. ábra). A Falu-réten, az utcán, vagy az udvaron öten, vagy ennél többen kandszoztak az iskolás korú fiúk. Egy 10—12 cm átmérőjű szőrlabdával, s személyenként egy (a gürcölésnél már ismertetett) ütőfával játszották. A 6x6 m-es pálya 4 sarkába és közepébe lyukat fúrtak. Ez utóbbit ő/nak nevezték. Négy gyerek «tőként, egy pedig hajtó ként szerepelt, akiket kisorsoltak. Az ütők egy-eg) sarokban álllak és botjuk r* e 1 mm [ J 8. ábra. A görcőlésnél használt (Höfa és szórlabda 155