Hála József - Horváth Gyula (szerk.): Néprajzi dolgozatok Bödéről – Liber Mamorialis – Barabás Jenő hetvenedik születésnapjára (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1990)

GULÁCSI ZSUZSANNA: A gyümölcs és felhasználásának hagyományos módjai Bődén

fiak foglalkoznak. ÉRTÉKESÍTÉS A gyümülcs eladásra szánt részével, tejhaszonnal és tojással a bödeiek rendszeresen látogatták a zalaegerszegi heti piacokat (kedd, péntek) és a biztos /lázakat. A fejükön vitt silingába télen az egészben tárolt gyümölcsök mellé dió és aszalványok is kerül­tek. Az értékesítés lehetősége 1964-től jelentősen javult. Ekkor épült a Bődét Szentmihályfával összekötő műút, amely Teskándon keresztül Zalaegerszegre vezet. Megindult a rendszeres buszközle­kedés. A Hottó érintésével az erdőn keresztül vezető úton azóta mind kevesebben járnak. Felvásárló már a háborút megelőző idők­ben is működött Bődén. Tojást és majorságot vitt, gyümölcsöt ne­migen. Rendszeres gyümölcsfelvásárlás az 1960-as évektől van. A szilva piacra, azaz eladásra történő aszalása az 1940-es évek végé­től szokásos Bődén. Akkor hat-nyolc aszalókemence is épült a fa­luban, amelyek az 1960-as évek elejéig álltak. A környező falvak­ban 1938-ban állami segéllyel is épültek aszalókemencék. 1 Tudunk bérért végzett aszalásról is. A munkát végző kemence­tulajdonosok a megaszalt gyümölcs egyharmadát kapták fizetségül. A fát az aszaltatóknak kellett vinni hozzá. Az aszalt szilvát keres­kedők vásárolták föl, vagy Csonkahegyhátra vitték a begyűjtőhely­re. Ilyen szervezett módon az 1970-es években szilvalekvárt is ké­szítettek, amit egyszerű, „népi" cserépfazekakban amerikai ma­gyarok számára szállítottak el. A gyümölcs valaha nélkülözhetetlen része volt a bödeiek gaz­dálkodásának és táplálkozásának. A gazdasszony ugyanúgy, mint a gazda nap mint nap találkozott vele. Számos formában étrendjük jelentős, kedvelt részét képezte. 1 8 JEGYZETEK 1. A bödeiek szőlőskertje a falu mellett levő Bödcijhegyen. valamint a perjászlói szőlőhegyen feküdt. 2. Bár SZENTMIHÁLYI I. 1951b. 14. gyűjtéséből tudjuk, hogy az aszalt gyü­mölcs értékesítése olykor az egész évi háztartási költségeket fedezte. 105

Next

/
Oldalképek
Tartalom