Kecskés Péter (szerk.): Felső-Tiszavidék (Szabadtéri Néprajzi Múzeum Tájegységei. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1986)

1. A TÁJ ÉS NÉPE

1. A TÁJ ÉS NÉPE A táj határai A tájegység épületei az egykori Szatmár megyéből, a mai Szabolcs-Szatmár megye északkeleti csücskéből származnak, javarészt a Tiszaháttal és Szamosháttal közrefogott területről, arról a vidékről, amelyet lakosai Erdőhátnak neveznek. Helyileg ismert még a Turhát és Palágyság elnevezése is, mindkét terület az Erdőhát szerves része. Bár a Szatmár-beregi síkságnak ezt a részét földrajzi szempontból egységesen a Szamosközhöz sorolják, archaikus vonásokat őrző tárgyi és szellemi kultúrája miatt néprajzilag mégis önálló egység. A táj arculata A zömében 12-14. században erdőirtásokra telepített kis erdőháti falvak határában a „Tur iszapja igen soványíttya a' földet, a' halai is kedvetlen ízűek, de mentében a leg derekasabb tölgyes erdőket nevel' — írta Szirmay Antal 1809-ben Szatmár megyét ismertető monográfiájában. A tölgyeseket éger-, kőris-, szil- és hársfaligetek, som- és mogyoróbokrok szegélyezték. A Tisza és a Batár menti füzeseket dúsan öntözték a rendszeres áradások, amelyek a part menti falukat gyakran helyváltoztatásra kényszerítették az évszázadok folyamán. Az őszi és tavaszi esőzések idején a falvak közti nehéz, agyagos talajú földutak teljesen járhatatlanokká váltak. Egyetlen gondozott út, a Nagyszöllősről Szatmárnémetibe vivő „kölcsi út - Csécse, Fülesd és Vámosoroszi érintésével — vezetett a megye piacai felé. Kölesénél és Istvándinál vámot szedtek a Tur hídján áthaladó utasoktól, a távolabbi vizeken réven kelhetett át a Szatmárnémetibe vagy Nagykárolyba igyekvő. Az Alföld felé pedig az Ecsedi-láp nehezítette meg a közlekedést (1. kép). A táj történelme Bár ez a táj földrajzilag az Alföldhöz tartozik, az Alföld peremén fekszik, a vizek és erdők mégis elzárták az ország centrális területeitől. Közigazgatásilag hosszú időn át a Partiumhoz tartozott, évszázadokig erős erdélyi befolyás alatt állt, történeti sorsa Erdélyhez kötötte. 5