Kecskés Péter (szerk.): Felső-Tiszavidék (Szabadtéri Néprajzi Múzeum Tájegységei. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1986)

3. A MÚZEUMI FALU

végét" elválasztó közfalak, amelyekre a szintén vályog, hatalmas súlyú szabadkémény nehezedik. A konyha hátsó felét elfoglaló vályogpadra, a „döcre ' építették a kemencét, mellette a „hamvazót is elkerítették. Az épület ajtói kovácsolt parasztzárral csukódnak. Az ajtók, a finoman megmunkált ablakok és a profilírozott mennyezetdeszkák már fenyőfából készültek. A pácolatlan ajtókat, ablakokat minden meszelés után fahamuból főzött lúggal tisztára, fehérre súrolták (22. és 23. kép). 22. kép A botpaládi lakóház alaprajza A ház berendezése is a viszonylagos jómódot hangsúlyozza. A korábbi kézműves, házi- és kisiparos eredetű használati tárgyak mellett az újabb típusú gyári készítmények is jelen vannak, de még mindig a hagyományos tárgyaké a túlsúly. A szoba elejét az újabb bútorok foglalják el. Itt láthatjuk a századfordulói neo-biedermeier nyoszolyát, a múlt század második felében meghonosodott ládás fakanapét, az asztalt, ezek mellett a még korábbi hegedűhátú székeket (24. kép) és a 19. század elejéről való festett almáriumot. A legszembeötlőbb helyen az abrosszal letakart ágy áll, amelyben a gyolcshuzatos párnák magasodnak. Helyi szokás szerint ugyanis a kelengyében kapott kartonágyterítő elszakadtával ünneplő abrosszal takarták le az ágyat, s mivel ez rövidebb volt az ágy hosszánál, dísztörülközővel pótolták ki, 35