Vass Erika: Népek, nyelvek, kultúrák. Skanzen Örökség Iskola 12. (Skanzen füzetek. Szentendre, 2011)

NEPEK, NYELVEK, VALLASOK A filkeházi lakóház a Múzeumban Filkeháza FiLkeházán már 1680-ban említettek ruszinokat, akik Zemplén északibb vidékéről érkeztek. Valószínűleg eredeti lakhelyükön is szlovákokkal keverten éltek, ezért sajátos nyelvjárást beszéltek, amit szotáknak ne­veztek. A Szabadtéri Néprajzi Múzeumba áttelepített mándoki cerkó*, azaz gö­rög katolikus templom tölgyfa boronákból épült, zsindellyel fedett. Be­járati ajtajának szemöldökfáján számértékű ószláv betűkkel jelezték, hogy 1670-ben épült. A Szent Miklós tiszteletére szentelt templom a szokásoknak megfelelően keletelt, azaz szentélye kelet felé néz. A gö­rög katolikus és ortodox templomok három részre osztottak: leghátul, az előcsarnokban álltak a nők, a középső részben, azaz a templomha­jóban a férfiak tartózkodtak. A szentélyt, ahová csak férfiak léphettek be, az ikonosztázion (képekkel díszített fal] választja el a templomha­jótól. Az ikonosztázion középső, kétszárnyú ajtaja a királyi ajtó, melyen csak felszentelt személyek mehettek be. Ezen Jézus családfáját ábrá­zolták. E templomokban a hívek egykor az Isten iránti tisztelet jeleként végig állták a szent liturgiát, ezért csak kétoldalt helyeztek el padokat. Az ikonfal négy főikonja Szent Miklóst (a templom védőszentjét), az Is­tenszülőt (azaz Szűz Máriát), a Mindenhatót és az angyalok karát ábrá­zolja, továbbá két képsor díszíti: a főbb ünnepek és az apostolok. A görög katolikus egyház egyik kiemelkedő ünnepe Szent Miklós napja. Filkeházán és a környező falvakban a hívek Miklós-napra tyúkot, tojást, szalonnát, vajat, túrót ajándé­koztak a papnak annak jeléül, hogy valaha Szent Miklós ajándékot osztott. A terményeket a szent képe előtti aszta­lon gyűjtötték össze. 7. Keresd meg a tájegységben ezeket az épületeket, és írd le, melyik nemzetiséghez és valláshoz tartoznak! Vallás Népcsoport(ok) Kisgömöri kápolna: Regéci feszület: Debercsényi harangláb: Mándoki templom: Nemesradnóti lakóház: 8. Beszéljétek meg, mi volt a vallás szerepe a nemzetiségek életében régen? Miben változott ez meg mára? CERKÓ: a kifejezés a szláv cerkov, azaz templom szóból származik. 27 Ifi A mándoki templom ikonosztáza

Next

/
Oldalképek
Tartalom