Kemecsi Lajos: Városképző. Ipar, kereskedelem a város és falu határán. Skanzen Örökség Iskola 5. (Skanzen füzetek. Szentendre, 2011)

A kereskedelem és az ipar átalakulása szoros összefüggésben van a közlekedés modernizálódásával. A közlekedési eszközök 20. századi, korábban elképzelhetetlen fejlődése teljesen átformálta világunkat. 150 évvel ezelőtt a ma percek-órák alatt megtehető távolságok akár hetekig tartó viszontagságos utazást igényeltek. Ki gondolta volna, hogy távoli kontinensek, országok terményei, árucikkei napok alatt eljuthatnak a legkisebb településre is? Évszázadokon, évezredeken át a kedvező földrajzi fekvés volt a közlekedésben betöltött szerep egyetlen magyarázata. A felföldi mezővárosok fejlődésében is kiemelkedő szerepük volt a kereskedelmi kapcsolatoknak, és az ezeket éltető útvonalaknak. Erdély és Kelet-Magyarország felől a Tiszán Tokajnál volt a legfontosabb átkelőhely. Szintén Tokajnál vezetett az északi országút is Kassa és Bártfa irányába, egészen Lengyelországig. Ezen az úton feküdt Tállya, Abaújszántó, Gönc és Hejce is. OROSZORSZÁG A nyugati és az északi, lengyelországi borszállítmányokat szállítók sajátos foglalkozási csoportjaként működtek a mai áruszállító kamionosok elődei, az ún. furmányosok. U/ Bártfa > A tokaji bor szállításának útja Az egykori borszállító fuvarosok esetenként igyekeztek megcsapolni az értékes és ízletes rakományt. (Ez „természetesen" mai utódaik esetében elképzelhetetlen.) A szállítmány hordóit megfúrták és az apró - később eldugaszolt - nyíláson keresztül szereztek bort fogyasztásra, eladásra. A többi magyar hordónál hosszúkásabb és keskenyebb a gönci, mivel a - főként távoli piacokra igyekvő - szekerek rossz, meredek utakon közlekedtek, így a jobb helykihasználás és a biztonságos szállítás miatt lett kedvelt ez a típus, amelyből általában négy fért a szekérderékba. Tokaji Aszu-essencia 1874-1942 A bor szállítására a hordók mellett már korán elterjedt és jellemző maradt Tokaj-Hegyalján a palackozás. A Rákóczi család felvidéki üveghutái gazdag termékpalettával működtek. A hasáb testű palackok 1-1,5 literesektől egészen 4-5 literes űrtartalomig terjedőek lehettek. A 19. századtól a hasáb alakú palackok vesztettek jelentőségükből. Az 1800-as évek végétől már fokozatosan egységesültek a boros palackok. A borászok tapasztalata szerint hordókban legfeljebb négy évig érdemes a bort tárolni, ennyi idő alatt érik be, utána viszont már állandóan veszít az értékéből, „elöregszik". Ez indokolta, hogy először az uradalmak pincészeteiben, majd a kisebb termelők tulajdonában is gyorsan nőtt a palackozott borok aránya. A pincetokba való palackok tároló részének összeszűkülésével, majd henger alakúvá válásával alakultak ki a napjainkban szinte védjegyként ismert Tokaj-Hegyalján elterjedt üvegpalackok.