Kemendi Ágnes: Szín-Patika. A festő- és gyógynövényismeret alapjai. Skanzen Örökség Iskola 3. (Skanzen füzetek. Szentendre, 2011)

A szépítő arcpirosítókat a nők minden korban kedvelték. „Némely asszonyok a báránypirosító fű gyökerével ábrázatjokat pirosítják, hogy fiatalabbaknak tessenek és kedvesebbek legyenek." (Csapó József 1792.) A sárgarépa leve és a sáfrányos szeklicéből kivont piros festő népszerű „kendőző szer" volt régen. A mai biokozmetikumok is ilyen természetes színezékeket tartalmaznak. TEMPLOMFESTÖ VÁNDORASZTALOSOK - VIRÁGOZÓ JÁNOSOK Virág és szekerce: a templomfestő mesterség címere. A „virágozó festés" lenyűgöző szépségét és gazdagságát köszönhetjük a mestereknek, akik becses tulajdonnevüket hátrahagyva, rendszerint csak Képíró János-nak nevezték magukat. Középkori kastélyaink, templomok fala és mennyezete, vagy a nemesi kúriák is díszesen voltak festve. A fabútorzatot és a deszkázott mennyezetek osztott fatábláit, a kazettákat a festéshez is jól értő asztalos mesterek virágozták. Ezeken a kazettákon a mesterek gyönyörű rendbe szerkesztett növényi formákat, olykor ember- és állatalakokat, sőt bolygókat, napot, holdat csillagokat - egyszóval a világmindenséget jelenítették meg. „A húsvéti tojás festése ősi hagyomány, a piros tojás ajándékozásának szokása mély értelmű, képes beszéd." - írta Molnár Viktor. Nagyhéten* festették a lányok s az asszonyok, hagymahéjjal, boltban vett berzsenyfa forgáccsal, s az előző évben szedett festőnövényekkel. NAGYHÉT: Húsvétot megelőző hét, az ünnepre való testi-lelki felkészülés ideje. Festés a Skanzenben 10