Szeredi Merse Pál (szerk.): Vaspálya rt. Alapítsunk részvénytársaságot! Részvényesek. Skanzen Örökség Iskola 2/2. (Skanzen füzetek. Szentendre, 2011)

többnyire kisebb medencefélét, melynek oldalait fával, vesszőfonással erősítették meg, s rendszerint szerény, átöltözésre alkalmas helyiséggel egészítettek ki. A településen kívül fekvő kis fürdőket azonban - nem lévén közvetlenül mellettük szálláshely - alkalomszerűen látogatták. A gyógyvíz kúraszerű felhasználásának azonban már Gyöngyösön is voltak kezdeményei a 19. században. Zakariás József fürdőorvos gyógyvizes kúráira a 19. század közepén már nagyobb távolságból is érkeztek vendégek, akik a községbeli jómódú parasztcsaládok házainak első szobáit bérelték. A kora délelőtt a fürdőházban zajló fürdőzés után az asszonyok háztartásukkal foglalatoskodtak. Az ebéd elmúltával keveset pihentek, majd átöltöztek, és látogatták egymást. Akár a helybeliek, kiültek a házak előtti padokra, és beszélgettek. Zakariás József fürdőjében már léteztek fürdőépületek és szálláshelyek, de a nők mulatsága itt is egymás fölkereséséből és kötögetésből állt, míg a férfiak sétálgattak, szintén diskuráltak, kocsmában kvaterkáztak. A részvénytársasági formára áttérő fürdő igazolta, hogy a jobb adottságokért akár komolyabb törődést is vállalnak a vendégek. Gyöngyös híre az 1880-as évek második felére kezdte legyőzni a távolságot és az elzártságot. A táj és a mátrai gyógyvíz nagyszerűsége egyre több embert vonzott, ám a város és a fürdő megközelítésének nehézségei akadályt gördítettek további fejlődése elé. Vonat-lovaskocsi társítással, a Cifra istállótól induló és oda visszatérő hintókon szállították a vendégeket. 1877-től a Budapestről és Miskolc felől vasúton érkezőket már Kápolnán fogadták, akiket naponta a menetrend szerint közlekedő fogatokon utaztattak. 1880-tól már Egerből is naponként indított hintókon szállították a fürdő vendégeit. 1887-ben épült meg a Kisterenye-Kisújszállás közötti vasútvonal, amelynek megállója volt a szomszédos Recsken. Ezért azután 1887-től a recski vasútállomás és Gyöngyös közt naponta ingázó fogatokon vitték s hozták az utasokat. Ez bizony sok-sok órát vett igénybe. Joggal reménykedett tehát a fürdőtulajdonos abban, hogy a vasút kiépítése megsokszorozza a vendégek számát. Az előkelő és hírneves vendégek - akik többségében Pest-Budáról érkeztek - mindennél többet értek egy fürdőhelynek. A gyöngyösi gyógyfürdőt demokratikus intézményként lehet jellemezni. Azonban ne gondolkozzunk mai fogalmakban! A fürdők demokráciáján azt értették, hogy az arisztokrácia és a szegényebb birtokosok meg a polgárok, bár nem egymás társaságában, mégis ugyanazon a helyen nyaraltak. A társadalmi különbségeket nem tették félre, ám azok a kikapcsolódás laza viszonyai között kevésbé mereveknek tűntek föl, mint a hétköznapi életben. Megszokottak voltak a kisebb igényű vendégek számára működtetett „népfürdők". így volt ez Gyöngyösön is. A domboldalban épített, túlfolyással összekapcsolt három nyitott medence közül a legmagasabban fekvőben fürödtek a nők, a következőben a férfiak és legalul a „nép". Zakariás József sokat utazott, s jól látta, hogy gyógyfürdője és szállója nem kínálhatta azt a kényelmet, amelyet a vasúttal elérhető más távoli, korszerű felszereltségű, ám talán kevésbé hatékony gyógyvizű fürdők. Fürdőjében évenként 900-1 000 fő fordult meg. A gyógyfürdő ellátottságának puritánságáról jól tanúskodott az a leírás, amely a Gyöngyösi Újság 1874. május 25-ei számában jelent meg: „Általánosan tapasztalom, hogy az uraságok, saját házaikban hozzászoktak az úri kényelemhez, a fürdőkön nagyon kevéssel kielégíthetők. Egy szoba bútorai itten kevés különbséggel ezekből állanak: 2 ágyfa, 2 asztal, 2-4 faszék, 1 fali fogas, 1 fürdőkád, s hol a fényűzés legfőbb fokára hágott, ott van egy falóca is." Sok panasz hangzott el a járdák hiányára is. Amíg hiányoztak a fontos közösségi létesítmények, a fürdőn tartózkodók kényszerűen éppen azokat a társasági alkalmakat nélkülözték, melyek a modern fürdőélet legfontosabb tartozékai voltak. Egyre kevésbé lehetett nélkülözni a kultúrszalont, azt a tágas termet, amelyben napközben találkozhattak és tartózkodhattak a vendégek társalgás és pihenés céljából, és ahol hangversenyeket, műsoros esteket, bálokat lehetett rendezni, egyáltalán csevegni, ismerkedni. Elemi feltétel volt, hogy a forráskutakat befedjék, környéküket rendezzék, amihez hozzátartozott a sétány és rossz időjárás esetére a fedett sétány. így reggelente az előírt gyógyvizet huzamosabb séta közben kortyolták le a vendégek. A kút körül kezdődött a fürdővendég napja. Itt találkozott orvosával, aki kikérdezte hogyléte felől, ellenőrizte, betartja-e a kúrát, és előírta neki a soron következő teendőket. Ugyanakkor az ismerősökkel megbeszélhette a napi programot. Nemcsak az említett létesítmények hiányoztak, hanem a kényelmes fürdőszálló, a szükséglet szerint kímélő menüt is kínáló vendéglő vagy a cukrászda és a bazár. És még nem is esett szó a gyógyítást segítő újabb és újabb orvosi berendezésekről. Szükség lett volna gyógyszertárra is. A fejlesztésekhez pénzre volt szükség, mégpedig sok pénzre, amit csak a vendégek számának növelésével lehetett elérni. 23