Sári Zsolt: Kocsmatörténet (Skanzen füzetek. Szentendre, 2013)

Az italokat az italmérők (leitgeben] és segítői (auftrager) mérték ki. Külön asztalon voltak elhelyezve az italok különféle vas-, fa-, agyag és üvegedényekben. Az asztal mellett az úgynevezett tischtecher állt. A földesúr vagy a város saját kezelésében tartott kocsmájában, azaz csapszékében meghatározott évi bérért vagy kommencióért alkalmazott borkimérő. Mivel nem foglalkozott nagybani eladással, csak kis mértékekkel (kupa, pint, icce, meszely) árulta a bort, ezért iccésnek, iccés kocsmárosnak is nevezték. A középkorra komoly konkurenciaharc alakult ki a kocsmárosok között. Reklámozás céljára úgynevezett kikiáltókat tartottak, akiknek kettős feladatuk volt. Egyrészt meg kellett állapítaniuk a csapra vert hordók számát, és ezt feudális viszonyok között a kocsmajogot bérlő személy, aki a maga hasznára dolgozott volt a korcsmáros, korcsomáros. A jobbágyfelszabadítás után az italmérő hely tulajdonosa vagy bérlőjét nevezték kocsmárosnak, aki saját termésű és vásárolt bort egyaránt mérhetett. Általában fizetett segítséget, csapiárost alkalmazott maga mellett.