Cseri Miklós (szerk.): A Resti. Skanzen füzetek 5. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2011)

A pályaudvarok és vasútállomások építészete a magyar építészettörténet fontos eleme. Számos vasúti épület ma már műemlék, sokak pedig várnak arra, hogy védelem alá helyezzék őket. A magyarországi vasúthálózat példátlan tempójú kiépülésével együtt járt az állomásépületek számának gyors növekedése is. Az első világháborúig hazánkban mintegy 1500 vasútállomás létesült. Magyarországon a vasúti építészet volt az első - méretéből és a feladatok ismétlődéséből fakadóan-, amely alapvetően típustervekre épült. A magán vasúttársaságok, majd a Magyar Királyi Államvasutak (MÁV) típusterveket dolgoztak ki, amelyek alkalmazásával az egyes települések földrajzi és urbanisztikai tulajdonságainak és lehetőségeinek megfelelően épültek meg a vasutak épületei. Az épületek a forgalmi szolgálatot, az utazóközönséget, az áruszállítást és a személyzet életkörülményeinek biztosítását is kiszolgálták. Az épületek az állomás méretének és a szolgálatot teljesítő személyzet nagyságának megfelelően épültek: szolgálati irodával, várótermekkel, jegypénztárral, lakásokkal, és vendéglővel. Településtörténetileg megfigyelhető, hogy a helységek központjától távol lévő vasútállomások köré új településrészek fejlődtek, hogy az állomásokon a vasúti étterem, a resti átvette a korábbi csárdák szerepét, hogy a vasútállomások köré kialakult településrészek jellegzetes épületei voltak az itt nyílt fogadók, kávéházak és szállók. 12