Cseri Miklós (szerk.): A Skanzen vonat. A BCMOT 422-es története. Skanzen füzetek 4. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2011)

A mezőhegyesi felvételi épület a ménesbirtok gazdasági erejét (illusztris üzletkörét) és társadalmi elismertségét reprezentáló funkcionális épület. A magyar épített örökség olyan darabja, amelyben nemcsak az építtető ACSEV tisztelete tükröződik a ménesbirtok felé, hanem amely épület a tulajdonos vasúttársaság önön reprezentációját, énképét is kifejezi. A vasút és az állomásépület a 19. századtól kezdve nem csupán közlekedési és gazdasági jelenség: erőteljes társadalmi szerepe, szimbolikája van. Már maga az állomásépület, meganynyi dekorációs elemével, jól reprezentálja az adott időszak szellemiségét, kifejezi a vasútépítők, várostervezők határozott üzenetét a kor embere számára. A pályaudvar a köznapi utazás mellett jellegéből adódóan igen hamar a kitüntetett érkezések és indulások helyszínévé vált. Esetenként a véletlen, de legtöbbször tudatos koreográfia emelte a pályaudvart szokásos funkcióján túl egyfajta kiemelkedően szimbolikus, reprezentatív helyszínné. Jelenleg védett, műemlék jellegű épület. A vasútállomási reprezentáció korábbi szerepe mára értelemszerűen jelentőségét vesztette. Egyrészt a társadalom számára más események jelentenek kiemelkedő pillanatokat, másrészt a közlekedési ágazatok hangsúlyeltolódása nem teszi szükségessé az amúgy is túlzsúfolt és maximálisan kihasznált pályaudvarok és állomások ilyenfajta hasznosítását. A társadalmi szokások változása, a közúti motorizáció, sőt a légi közlekedés megváltoztatta (kiürítette) a vasútállomások 19. századi szerepkörét. Számos vélemény szerint azonban a vasút reneszánszát éli Nyugat-Európában, így az új funkciókat kapott pályaudvarok, vasútállomások a városlakókat napi szinten bevonva a használatba, sokszínűségükkel, legújabb kori városi agora szerepükkel, egy új szellemiséget kívánnak képviselni.