Balassa M. Iván szerk.: A Vajdaság népi építészete (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

A falvak építészete - Beszédes Valéria: A napsugárdíszes oromzatú házak a Vajdaságban

Külön csoportnak tartjuk azokat, ahol a tűzfal felső harmada több kazettára is feloszlik. Ezeket a kazettákat is hasonlóan díszítik ki, mint azokat, amelyeknél az egész deszkafelület kazettákkal van kitöltve. E) A napsugaras oromdísz a sugaras oromzaton Ezeken az oromzatokon a típusmeghatározó motívum kizárólag félnap és kagylóformában jelentkezik. Ezek az oromzatok szoros összefüggésben vannak az ágasfás tetőszerkezettel, így ezek megléte azt bizonyítja, hogy Topolyán, Kishegyesen és Temerinben gyakori lehetett ez a fajta tetőszerkezet. Az egykori ágasokat korábban díszesen kifaraghatták. Erre utal a kishegyesi változat. Természetesen ez a tetőszerkezet korábban nemcsak ezekben a közösségekben volt honos, mert elszórtan megtaláltuk a félágast Kanizsán, Martonoson és a Szabadka környéki tanyákon is, de az oromzat díszítése arra utal, hogy ezekben a községekben még a deszkatűzfalak megjelenésekor is gyakran építették a házakat ágasfás szelemenes formára. Az oromzatok kultikus jellege Már a századfordulón felfigyeltek az oromzat kultikus jellegére. 1901-ben KOVÁCS János Szeged néprajzával foglalkozva úgy vélte, hogy ezeket a deszkadíszeket a Napisten tiszteletére emelték. TÖMÖRKÉNY István 1904-ben a napsugaras házvéget „istenszemes" tűzvégeknek nevezi. Mindkét véleményt Cs. SEBESTYÉN Károly cáfolja TÖMÖRKÉNY véleményével azért nem osztozik, mert ő nem hallotta az istenszemes megnevezést, KOVÁCS János véleményét pedig, azért nem fogadja el, mert a napsugaras oromzatok kialakulását a fűrészelt deszka megjelenésével magyarázza. BÁLINT Sándor 1936-ban foglalkozik a kérdés kultikus jellegével. Az 1936ban kialakított álláspontján későbbi munkáiban sem módosít. Véleménye szerint a napsugaras oromzatok a kultikus templomi művészetben gyökereznek, amely az archaikus napszimbólumot emelte szakrális jelképrendszerébe, de a napsugaras oromzatok már nem vezethetők vissza a napisten emlékére. Az istenszem elterjedését a XVIII. századi pestisjárványok segítették. A járványt isten büntetésének tekintették, és az Isten engesztelésére állítottak minden nagyobb községben Szentháromság-szobrot bajelhárítás céljából. Ezeken a barokk szobrokon található meg az istenszem, amely azután a deszkaoromzatokon is bajelhárító amulette vált.