Balassa M. Iván szerk.: A Vajdaság népi építészete (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

A falvak építészete - Beszédes Valéria: A napsugárdíszes oromzatú házak a Vajdaságban

ténelmi események miatt — még rosszabbodott, és az egykor virágzó fakereskedelem a vidék iparában a perifériára szorult. A deszkatűzfalak, mint már a bevezetőben kiemeltük, szorosan kapcsolódnak a fűrészelt deszka elterjedéséhez: nálunk akkor készítettek ilyeneket, amikor viszonylag olcsón hozzájuthatott az építtető az olcsó és jó minőségű faanyaghoz. A napsugaras házak Bácskában és Bánátban, tehát akkor készülnek, amikor itt is megindulnak a gáterek. A deszkaoromzatokon — ellentétben a vakolatdíszítésű oromfalakkal — ritkán tüntetik föl az építés idejét. Keltezett oromzatot találtunk: Topolyán egyet, Horgoson kettőt, Törökkanizsán egyet, Zentán egyet és Kishegyesen egy befejezetlent. Ezeket az épületeket különböző időszakban építették, ennek alapján tehát körülhatárolhatjuk azokat az évtizedeket, amikor e tájon a napsugaras oromzatok készítése szokás volt. A legkorábbi, ma is álló oromzatot 1882-ben Topolyán készítették, de néhány évvel korábban HARKAI Imre topolyai építészmérnök elkészítette annak az oromzatnak a dokumentációját, amelyet tíz évvel korábban, 1872-ben állítottak fel. A másik múlt századi fúríalat 1895-ben Törökkanizsán készítették, a harmadik XIX. századi oromzatot pedig Kishegyesen találtuk, de készítésének ideje pontosan nem tudható, mert a keltezésnek csak az első két számát rakta rá a néhai ács, tehát 18-at. Nemcsak a néhány meglévő, múlt századi napsugaras ház bizonyítja, hogy már a nyolcvanas években ismertek voltak ezen a vidéken az ilyen dekorációjú épületek, hanem Telecska telepítési körülményei is. A községet Száján lakóinak kérvényére létesítették 1884-ben. A falu akkori lakói nemcsak a dohánytermesztési kultúrájukat, ö-zó nyelvjárásukat vitték át magukkal az új településre, hanem a házaikat is hasonlóan díszítették ki, mint Szajánban. Még napjainkban is találunk olyan épületeket, amelyeket szajáni szokás szerint meszelnek be. A ház lábazata sötétkék, és az ablakok belső peremét is kékre festik, ahogy azt egykor Szajánban megtanulták. A múlt század végén épített házak egy része még napjainkban is áll, a Jovan Jovanovic Zmaj utcát pedig most is Szajáni utcának nevezik. A hagyomány szerint ez volt a falu legrégebbi utcája, s itt 1987-ben még hét díszes oromdeszkát írtunk össze. Nem valószínű, hogy ezeket az épületeket a századfordulón építették fel újból csak azért, hogy új, díszes deszkaoromzatot tegyenek a régi tűzfal helyére. Meggyőződésem, hogy ezeket az épületeket még a múlt század nyolcvanas-kilencvenes éveiben építették, tehát Szajánban már 1884 előtt kedvelt lehetett a jobb módú gazdáknál a díszes oromzatok készíttetése. A fentiekből megállapíthatjuk, hogy a vajdasági napsugaras házakat a múlt század hetvenes éveiben kezdik építeni az itteni ácsok. Az alapmotívum a nap, az egyéb díszítőelemeket pedig az itteni mesterek variálták a maguk és megrendelőik ízlése szerint. Nemcsak az oromzatok kialakulásáról nincsenek pontos adataink, de nehéz behatárolni azt az időszakot is, amíg ezeket készítették. A zentai házakból ós a horgosi keltezett épületekből arra következtethetünk, hogy legtöbbjüket századunk első évtizedében szerkesztették, az utolsókat pedig a harmincas években; ezt a ma is élő nyugdíjas ácsok visszaemlékezéséből tudjuk. Az adai Dóci István 1983-ban még rajzot is készített egy díszes oromzatról. A topolyai Barak István pedig 1989-ben nyilatkozott úgy, hogy a harmincas évek végén még maga is készített egyszerűbb napsugaras tűzfalakat. A két idős mester nyilatkozatát támasztják alá a kisbelgrádi, rogaticai, dusanovói, visnjevaci napsugaras házak. Ezeket a településeket a húszas években létesítették a szaloniki önkéntesek számára, ós a helyi lakók visszaemlékezései szerint házaikat a helyi parasztkőművesek és ácsok építették fel az itteni szokások