Balassa M. Iván szerk.: A Vajdaság népi építészete (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

Mesterektől, mesterségekről - Beszédes Valéria: A nádverés mestere.

Hornyák György, az utolsó kelebiai nádazó készítettek el. Újabban a ház csúcsára kúpcserepeket tesznek; korábban beszőtték a tetőt. A bunyevác gazdák azt szerették, ha vályúdeszkával szegték be, amelyet csíptetővel erősítettek fel. Ez lényegében a tetőt díszítette. A fenti módon leírt ház húsz-huszonöt évig eltartott. Ezután javítani, pucolni kellett. Ilyenkor megfejelték, hogy legyen hova dugdosni a nádat, majd 35—40 centiméter hosszú nádcsomókat tettek a tetőbe, amelyeket nádveróvel elsimítottak. Ezt a műveletet felülről lefelé kezdték. Az új nádtetőnek 35—40 centiméternyi vastagságúnak kell lennie, mert az idő és az eső hatására öt-hat centimétert ülepedik is. Hornyák György mesterségét természetesen nem iskolában tanulta, hanem egy másik ügyes parasztembertói, Mester Józseftől. Akkor még, ahogy mondta, „nagy szezonja vót a nádnak". Tíz évvel ezelőtt nyolc-tíz házat is elkészített, két-három éve egyet sem. A mi biztatásunkra vállalta el az állatkerti épületek nádazását is. Nagyon színesen elmondta a nádtető előnyeit: télen meleg, még aludni is lehet az ilyen padláson, nyáron pedig hűvös, sohasem avasodik meg alatta a kolbász, a sonka és a szalonna. Jóllehet igazi mestere a nádverésnek, új házát már ó sem náddal fedte be, hanem cseréppel.