Balassa M. Iván szerk.: A Vajdaság népi építészete (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

A malomipar emlékei - Beszédes Valéria: Az oromi szélmalom és a hozzá kapcsolódó szakkifejezések

fr/sSft jUmZKtur 'VlAMtd J^jv-i-^/ïrAcj"-~y«- *w«E7 r 91 s» ?f t Vi if 3Z. Í) tt 0/ i if i tû 1ZCÍ it It ÏÏ ét 6/ n . (P<)i\t4

1.1-1féft t¥ zr sr. 31 : l A szövetkezeti szélmalom 1904. évi forgalmáról készült kimutatás — Szabadkai Történelmi Levéltár A kövek megvágását mindig a molnár végezte, mert ettől függött, milyen finomra őrlik meg a szemet. A kófölszedő szerkezet csigaszerúség volt, amely a kőpadlás közepén helyezkedett el, hogy mindegyik malomkőhöz odaférjen. Emberkarnyi vastagságú volt a tengelye, minden kő végében volt egy lyuk, amelyikbe bekapcsolták a csiga markoló\á\, kompóját, és egy másik kerékkel a molnár felemelte. Amikor annyira felemelték a köveket, hogy az élére állt, két fával alátámasztották, durcungották; ekkor már veszélytelenül vághatták a köveket. A terméskövet csákánnyal és buzogánnyal vágták. A csákány kétujjnyi széles, hegyes, baltaszerű szerszám, a buzogány pedig négyszögletes tömör vas volt, az oldalai szögesen voltak kiképezve. A malomkő közepén mélyebb vajatokat vágtak, viszont a kör kerületén alig voltak bevágások, itt az alsó és a felső kő egymásba ért. A buzogánnyal mélyítették a malomkőbe a vajatokat, „ewe csináltuk a kőnek a mélyif. Az alsó kő 15—20, a felső pedig 40—20 centiméter vastag volt. A kövek súrlódását nemcsak a vájatok szabályozták, hanem a kéregbe erősített szíjakkal is; elsősorban a kukorica darálásakor engedték lejjebb, illetve feljebb a köveket. A malomkövek kérgébe illeszkedett a garat, ebbe zsákonként engedték a gabonát, ezt is vellás vas tartotta, amelynek felső vége fával volt befonva. A vasnak csak egy kis része látszott ki, amely billegtette a garatot, hogy a szem egyenletesen folyjon a kövek alá A