Balassa M. Iván szerk.: A Vajdaság népi építészete (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

A szállások építészete - Harkai Imre: A topolyai szállások

Az új társadalmi viszonyok között A második világháború befejezése után a nagybirtokok nagyobb részéből állami mezőgazdasági birtokok lettek. Földhöz jutottak a szegénysorsúak is. A földreformról szóló törvény 1945-ben a földműveseknek 20—35 hektár, a nem földműveseknek pedig 3—5 hektár termőföldet engedélyez. Az 1953-ban meghozott törvény értelmében a földmaximum 10 hektár termőföldre csökkent. A szállásépítkezés a II. világháború után stagnált, majd lassan hanyatlani kezdett. Az állami birtokok tagosításkor elrombolták a földterületen lévő ta­nyákat. A községben már 1946-ban megalakul az első földművesszövetkezet. Számuk 1963-ig nő, majd átszervezik őket, végül felbomlanak. Amikor a föld­maximum 10 hektárt tesz ki, a földfelesleget az állam felvásárolta. A felvásárolt földterületek a határ különböző részein vannak és az úgynevezett társadalmi szektorhoz tartoznak. A földreform, a 10 hektáros földmaximum és a földfel­vásárlás azt eredményezte, hogy a tanyák legtöbbje mellett kis földterületek maradtak. A szállásiak közül, aki tehette, behúzódott a városi házába. Az 1960-as évektől az iparosítás is sietteti a beköltözést. Mind többen helyez­kedtek el különböző gyárakban, a városban házat vásároltak. Megnőtt azoknak a száma is, akik külföldi munkavállalásra indultak. Az 1960-as évben Topolyán és társközségeiben 1637 szállást 50 jegyeztek fel. Az 1960-as években nagyméretű a tanyák elhagyása, szétrombolása, így az évtized végén már alig 1000 tanyát lehetett összeszámolni. Ez törtónt a topolyai szállásokkal is. A szállásiak világára nagymértékben kihatott a gaz­daság átütemezése, az urbanizáció. A topolyai határban a várostól messze lévő, az aszfaltúttói és a villamos energiától távol levő tanyákat lassan elhagyják és elbontják. Ha meg is tartják a szállások egy-két épületét, azokban a me­zőgazdasági eszközöket helyezik el. Legátfogóbban az 1976-ban készített elemzés 51 tárja elénk a topolyai szál­lások jelenlegi állapotát. Eszerint: Aktív szállás 197 H aszón béres szállás 24 Lakatlan szállás 10 Összes szállás 231 ebből: részlegesen lerombolt 29 lebontásra ítélt 32 villanyárammal ellátott 31 traktor van a szálláson 53 igásfogat van a szálláson 139 kombájn van a szálláson 2 traktor és igásfogat van 34 Vannak nagyon elhanyagolt tanyák. Ezek az idős tanyasiak gazdaságai, akiknek már nincs erejük a gazdaság és a lakóház fenntartására. A szállási­aknak ugyanis ma már csak a fele tartozik a fizikailag még erős gazdák kategóriájába. A szállások 24 %-ában 65 éven felüli emberek élnek, és ez 50. Opstinski sekretarijat za prfveöu. 1976. 47. 51. Opstinski sekretarijat za prtvedu... 1976. 47.

Next

/
Oldalképek
Tartalom