Balassa M. Iván szerk.: A Vajdaság népi építészete (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)
A szállások építészete - Tripolsky Géza: A Tisza-vidék tanyái
net őségnek tehát azt tartja, hogy a „gazdasági üzem helyeket" a termelés színhelyére kell kivinni. Ez történt Zentán és a többi Tisza-vidéki településen is. A város vagy község a Tisza-parton, tehát a gazdálkodási terület keleti szélén van. Öt kilométernyire nyugatra húzódnak a Telecskai dombok, amelyek a városból való művelés határát jelentik. A távolabbi földeket tehát a helyszínen kellett megművelni, és a XVIII. század végétől a XIX. század végéig kialakultak a tanyák, a sűrűbben lakott tanyaközpontok és tanyasorok. A zentai határra jellemzőek a soros elrendezésű tanyák (Híres-sor, Burány-sor, Slavnic-sor). A XX. század a Tisza-vidéken is kiterjedt tanyarendszert talál és fejleszt, egészen a második világháborúig, illetve a háború befejezéséig. Később a kollektív gazdálkodás fejlődésével, a nagybirtok és a magántermelő társas termelésével és a 60-as évek elején történő határrendezéssel változik a helyzet. A tanyák száma lényegesen csökken, de a megmaradtak komoly gazdálkodási kisüzemmé fejlődnek, gépesítenek, villamosítanak. Új tanyák is épülnek, s vannak mezőgazdasági szakemberek, akik szép jövőt jósolnak a tanyai gazdálkodási rendszernek. A régebbi gyűjtóutakon és az utóbbi években végzett ellenőrző utakon vizsgálat alá vettünk néhány tanyát a zentai határban. Úgy döntöttem, hogy a tanyaépületet egy tanyán mutatom be, kiemelve a jellemzőt és kevésbé jellemzőt. Tulajdonképpen azért esett erre a választás, mert a mai állapot ellenére sokat őrzött meg abból, amit be akarunk mutatni. A tanya, illetve szállás, ahogyan mai negyvenéves tulajdonosa, Tóth Péter hívja, Zentárói tizenöt kilométerre nyugatra, a Likasi út mentén van. Előző tulajdonosa Péter édesapja, Tóth Márton volt, aki néhány évvel ezelőtt halt meg. A két háború között házasodott, s az apjától örökölt szálláson telepedett meg feleségével. Földet örökölt, meg valamennyit szerzett hozzá. Harminc hold feletti területet műveltek egy állandó cseléddel és summások segítségével. Természetesen a nagyobb gyerekek is segítkeztek, különösen a nyári szünidőben. Ugyanis minden gyereknek módot adtak a középiskola elvégzésére. Az elemit a közelben járták ki, gimnáziumba Zentára mentek. Tóth Márton édesanyja és anyósa egy-egy külön városi házban lakott nem is messze egymástól. Mindkét épület múlt századi, az egyik kevés átalakítással meg is maradt a család tulajdonában. A nagyszülőknél laktak tehát a tanuló gyerekek, és amikor a család elindult Zentára, azt mondták, hogy „hazamennek". Érdemes itt megadnunk egy kicsit. A közép- és jómódú parasztcsaládnak ugyanis általában háza volt a városban, és hazajárt Zentára a tíz-tizenöt kilométerre levő szállásról. Mire gondolhat itt az ember, mint hosszú hagyományőrzésre? A városi lakás az állandó, ott élnek az öregek és a gyerekek, és a szállás még mindig ideiglenes lakóhely. GYÓRFFY Istvánnak is igazat adhatunk abban, hogy: ,A tanya azonban nem önálló településforma, hanem a hozzá tartozó földbirtokkal együtt valamely város vagy nagyközség függvénye. Önálló tanyaközösségek — melyek tehát nem tartoznak valamely város vagy faluszerű zárt településhez —, csak az utóbbi évtizedekben létesültek" 4 . Városi háza persze nem volt mindenkinek. A tanyára költözés és ott cselédeskedés, majd a nehéz önállósulás sem volt ritka jelenség. Ez a kérdés azonban külön tanulmányt érdemelne. Térjünk vissza a Likasi úti szálláshoz, ahol most az ötödik a legkisebb gyerek gazdálkodik, természetesen gépekkel és villanyfényben. A lakóház berendezése jólétre és városi ízlésre vall. Az épületek elrendezése persze hagyományos, vidékünk középparasztságára jellemző. 4. GYÔRFFY István 1937. 49.
