Páll István: Szabolcs megye népi építkezése a XIX. század közepén (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)
GAZDASÁGI ÉPÍTMÉNYEK
rabban használt két név ugyanazt az épületfajtát jelölte, s több településen mindkettőt feljegyezték. Közülük a latin eredetű granárium a régebben használt elnevezés, a magtár nyelvújítási szó, amely a XIX. század elején a gazdasági szakírók révén kezdett elterjedni 109 . Megyénkben többségében nagybirtokosok tulajdonában lévő gabonatárolókat neveztek így, de jónéhány településen már az adófizető lakosságnál is számbavettek magtárakat. Ezen épületek egy része deszkából készült (Acsád, Ajak, Balkány, Bogdány, Balmazújváros, Piricse, Vasmegyer), de összeírtak több kő- és téglafalú (Rakamaz, Kisvárda, Téglás, Mada, Eperjeske, Gáva, Karász, Kisvarsány, Őr, Nyírbéltek), egy-egy vertfalú (Bércei), patics (Kállósemjén) és két vályogfallal (Székely, Gyüre) épített magtárt is. A kő- és téglafalú épületek viszonylag gyakori előfordulása arra utal, hogy a vagyonnak is számító szemes gabona igen nagy értéket képviselt és ezért különös gonddal készítettek számára tárolóhelyet. Ezt jelzi, hogy sok helyen deszkapádlót is feljegyeztek ezekben az épületekben. A magtárak belsejében nem is egy helyen fiókok, rekesztők szolgáltak a különféle gabonaneműek egymástól való elkülönített tárolására (Berkesz, Csege, Lúgos, Tas, Tiszanagyfalu, Pazony). Egy nagybirtokos magtárának részletes leírását olvashatjuk a Lúgoshoz tartozó Szennyes-pusztáról: „Egy Granáriom Tégla fallal, 7 3/6 öl hosszú, 4 3/6 öl széles, a prémezetye Zsindely, a többi fedél nád, Belső része fenyő deszkából pádimentomos, az Élett rekesztők 4 szakaszban egy őll magoságú. Kemény fa gerendák és Fenyő Deszkából készült újj épüllet". Néhány helyről kétszintes (Keresztút, Kisvárda és Téglás), sőt háromszintes épületeket is jeleztek (Ibrány és Kisléta). A többszintes magtárak közé tartoztak az ún. tubusok, melyeket csak két településről említettek forrásaink, de a történeti és a néprajzi kutatásokból tudjuk, hogy más helyeken is voltak, sőt Tiszadobon még ma is áll egy ilyen néven ismert épület. Tégláson Bek Pálné birtokán négy cseréptetős tubus állt, Nyírbaktán pedig gróf Dégenfeld Imre gazdaságában a következőket írták össze: ,,A' Csűrös kert északi oldalába egymás mellett lévő 2 magtár (Tubus:)". E megfogalmazás minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a két elnevezést egymás szinonimájaként használták. A magtárak befogadóképessége igen különböző lehetett; ez természetesen az épület nagyságától függött. Az egy magtárban tárolt sokféle gabonaneműre igen jó példa Vay Ábrahám csegei magtárában összeírt szemestermény-mennyiség: összesen 1690 köböl őszi árpa, tavaszi búza, rozs, árpa, zab, köles, lencse, borsó, bükköny és csöves tengeri volt a farekeszekkel több részre osztott épületben. Magtárakat nem kizárólag magánszemélyek, hanem közösségek is birtokoltak. Kékesén és Rakamazon „közös magtárt" vagy a „közönség magtárát" írták össze, Acsádon pedig „az acsádi nép magtárának" zsindelyfedelét becsülték 300 forintra. A magtárak tetőhéjazatát tekintve hasonló következtetést vonhatunk le, mint a falak vizsgálatakor: az „élet" megőrzéséhez nem sajnálták a drágább zsindely- és cseréptető alkalmazását sem. Zsindelytetős magtárakat 26 településen vettek fel a listára, s cseréptetős gabonatárolókat is 8 helységben írtak össze. A nádfedél továbbra is jelentős maradt (26 településről van rá adatunk), ám egyéb tetőfedő anyagok {gyékény, zsúp) csak néhány épületen voltak használatban. Arra, hogy a gabonatároló építmények hol voltak a portán, nem sok adatunk van. Néhány helyen az udvaron írták össze őket (Levelek, Nyírbéltek, Oros, Tímár), ami egybevág azokkal a néprajzi megfigyelésekkel, miszerint ezeket az épületeket a 109 MNL. 111/488. ,/nagtár- címszó, írta FÜZESE.
